2016. június 4., szombat

Haikuk és egy csóka #1


Ez most egy teljesen rendhagyó bejegyzés lesz, készüljetek fel! :)
Nem tudom, hogy olvastátok-e, de japán szakon tanulok (jelenleg épp a záróvizsgám kellős közepén vagyok, szóval hamarosan diplomás nőci leszek!! :)) és az utóbbi egy, másfél évben jelentős haikut gyártottam le, amellyel már versenyt is nyertem, szóval lehet, hogy nem vagyok benne annyira rossz tényleg. :) Úgy gondoltam, hogy megosztanám itt a blogomon is őket, igaz, ez egy teljesen más irány, amit eddig itt olvashattok, de hátha ti is megszeretitek őket.
Röviden, aki nem ismeri a haikukat:
A haiku egy japán versforma. Japánban 17 morából, azaz mondhatni írásjegyből áll, de mivel természetesen, mi európaiak nem kanjikkal írunk, így itt a szótagszámot vesszük figyelembe. Egy haiku 3 soros, és a szótagszámának 5-7-5-nek kell lennie. Az utolsó sor általában valami csattantót tartalmaz. Természetesen számos egyéb jellemzője is van még, de röviden ennyi. :)
A vaka, azaz a "japán dal", a haiku mondhatni hosszabb verziója, bár pont fordítva jöttek létre. A vaka 31 szótagos, verssorai 5-7-5-7-7, és ennek az első három sorából alakult ki a haiku később. :)
A csóka a "hosszú dal", neki 5-7 a szótagszáma soronként, de a hossza nincs meghatározva, az-az írón múlik (szerencsére :D)
Így első adagként pár haikut hozok nektek, és egy csókát, ami életem első csókája.
Remélem tetszeni fognak! :)


2016. május 28., szombat

Bosszúállók egyperces - Liliom (Virágok ciklus 3.)




Próbáltam tartani magamat az ígéretemhez, szóval hozom is a következő egypercest, nem mást, mint a Rózsák folytatását!! :) Remélem tetszeni fog! :)


Romantikus, Egyperces
Loki Laufeyson x Tony Stark


2016. május 19., csütörtök

Bosszúállók egyperces - Csend



Hailhóóó! Nem tudom, hogy egyáltalán jár e valaki még errefelé, de új frisst hoztam! Nagyon régóta (két éve) nem alkottam egyetlen egy sort se, és most se ígérhetem meg a tartós visszatérést, de igyekszem egyperceseket hozni, azoknak a megírása szerencsére gyorsan kész van! :)
Fogadjátok szeretettel az újabb Bosszúállók egypercesemet, remélem tetszeni fog, és annak ellenére, hogy kijöttem a gyakorlatból, elnyeri a tetszéseteket! :)

Dráma, Egyperces
Steve Rogers x Tony Stark