Éjféli cirkusz - 3. fejezet

Lucas és az Éjféli cirkusz összes tagja külön áll a társadalomtól. Ide azokat a kitaszítottakat válogatták be, akikben valamivel több van, mint az átlagemberekben. Azonban egy ilyen helyen is kialakulhatnak a kapcsolatok, ahogy a szerelem is, egy idő után. Viszont mint ahogy maga a társaság sem átlagos, így az ilyen egyszerű dolgok sem ugyanúgy mennek náluk.

Ugyanez igaz Lucas és Balthazar kapcsolatára, akik gondosan kerülgetik egymást, mígnem a sors valami olyat hoz az útjukba, ami felszínre hozza az eltemetett érzéseket.

Egy párduc és egy sárkány története.

Romantikus, Fantasy

Saját szereplők

cím: Éjféli cirkusz

író: Rozmaring ~ Salvi

korhatár: NC-17

fandom: saját történet

hossz: 3 fejezet

szereplők: saját szereplők ~ a neveket Claudia Grey - Evernight sorozatából vettem.

íródott:  2011. 07. 05 – még íródik

figyelmeztetések: slash, szexuális tartalom, obszcén beszéd

műfaj: fantasy, romantikus

tartalom: Lucas és az Éjféli cirkusz összes tagja külön áll a társadalomtól. Ide azokat a kitaszítottakat válogatták be, akikben valamivel több van, mint az átlagemberekben. Azonban egy ilyen helyen is kialakulhatnak a kapcsolatok, ahogy a szerelem is, egy idő után. Viszont mint ahogy maga a társaság sem átlagos, így az ilyen egyszerű dolgok sem ugyanúgy mennek náluk.

Ugyanez igaz Lucas és Balthazar kapcsolatára, akik gondosan kerülgetik egymást, mígnem a sors valami olyat hoz az útjukba, ami felszínre hozza az eltemetett érzéseket.

Egy párduc és egy sárkány története.

A történetet Sunny Hill – Midnight Circus száma ihlette.

„Az álmodás... mindig kell... Ha boldogok vagyunk, azért, hogy boldogságunk még színesebb, szebb, gazdagabb legyen, s ha boldogtalanok: azért, hogy legalább addig, amíg álmodunk, ne gondoljunk a boldogtalanságra. (...) Az álom a szárny, amellyel átrepülünk a lét szakadékai felett.”

Bozzay Margit

3. fejezet - Az álom a szárny, amellyel átrepülünk a lét szakadékai felett

Amikor visszaértünk, a szemerkélő esőben Elizabeth várt minket sárga esőkabátban, és jól láthatóan idegesen.

Egy pillanatra engem is elfogott az idegesség, főleg, mikor megéreztem, hogy Balthazar megfeszül mellettem barátnőm látványára. A baba azonban csak állt ott tovább, az állát magasra tartotta, ruháját sárpöttyök tarkították. Olyan magabiztosan cövekelt egy helyben a maga százötvennyolc centijével, mintha egy életerős férfi lett volna.

Hogy elkerüljek mindenféle balhét, egyszerűen megragadtam a mellettem lépdelő férfi kezét, ujjai közé becsúsztattam az enyémeket, és nem tudtam nem elmosolyodni, mikor meglepetten pillantott rám, és az aranyszín szemei kérdések ezreivel telítődtek meg. Egy pillanatra mégis el tudtam bennük kapni a boldogságot.

- Lucas! Már vártalak! – pukedlizett előttünk Lizzi. - Balthazar!

- Elizabeth – biccentett sárkányom.

- Ha nem gond, akkor elrabolom Lucast – nézett mélyen a férfi szemébe Liz, mire neki csak egy aprót rándult a szeme, de megadóan biccentett, és kifűzte az ujjait az enyémek közül.

Barátnőm nem tétlenkedett tovább, elkezdett a lakókocsim felé húzni. Cipője jókedvűen cuppogott a sár alatt, ahogy az enyém pedig egyenes csíkot hagyott maga után, ahogy a lány keresztülhúzott a sátortengeren. Végül megálltunk a házam előtt, ahol már nyitotta is az ajtót, és maga előtt taszított be. Ahogy betettük a lábunkat, levette magáról a sárga förmedvényt, de a szemei ugyanúgy csillogtak, mint az anyagon megülő esőcseppek.

- Na? – kérdezte izgatottan. Természetesen tudtam, hogy a kérdés lényege mire vonatkozik, de mivel ő okozta a legtöbb bajt, úgy éreztem, itt az ideje a visszavágásnak.

- Mit, na? – kérdeztem vissza tettetett nyugalommal, miközben lassan elhelyezkedtem a székemben, és keresztbe tettem a lábam. A körmeim nézegetését kissé túlzásnak éreztem, de legalább elmondhattam, hogy mindent megtettem a hatás érdekében.

- Hát, mi történt? Ne mond, hogy semmi, mert nem hiszem el! – kiáltotta izgatottan, majd nem törődve a koszos ruhájával, egyetlen mozdulattal ugrott fel az ágyamra – persze előtte lerúgta magáról a topánjait.

- Semmi lényeges. Végül sikerült megtalálnom az erdőben, ahol tisztáztuk a helyzetet, majd visszajöttünk – tettetem az unalmast. Nem sok kedvem volt hozzá, de a jogos bosszú csak most vette kezdetét.

- Ne már, Luc! – pattogott Lizzi, és a lábait lóbálva elkámpicsorodott arcot vágva meresztette rám hatalmasra nyitott szemeit.

- Most komolyan, mit szeretnél hallani?

- Mindent! A részleteket! Hogy milyen volt, pontosan mit mondott, mit tett, és utána mi volt. Hogy miért fogtátok egymás kezét, miben maradtatok. Szexeltetek? – szegezte hirtelen nekem a kérdést.

- Jézusom, Liz! Egy erdő közepén voltunk! Azért nekem is jobb ízlésem van ennél! Nem hagyom magam a földön leteperni, főleg esőben! Nem vagyok egy mocsári szörny. Tudtom szerint egy párduc vére csörgedezik az ereimben, nem kígyóé.

- De Balthazar…

- Ő sárkány, ember! A sárkány egy nemes állat. Szerintem neki is van annyi ízlése, mint nekem – szerencsére.

- Ó. – Meglepettnek tűnt, de nem tudta leplezni az arcán lévő izgalmat, amit az - a szerinte beismerésem – okozott, hogy mégis csak történt valamit.

- De azért csókolóztatok, ne tagadd! – kötötte az ebet a karóhoz.

- Jó, jó. Igen.

- Tudtam! – bokszolt a levegőbe.

- Ezért hívtál el? Nem lett volna elég, ha ezt később beszéljük meg?

- Persze, és engem meg egyen itt a fene? Órákon keresztül? Ne is álmodj róla, Lucas!

- Persze, mert engem ehet órákon keresztül a fene, hogy mi is történhetett volna, ha nem ráncigálsz el magaddal, hülye liba! – csaptam egyet az asztalra, és kissé felhúzott orral néztem a kiabálásom ellenére is derűs mosollyal üldögélő lányra.

Nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi velem. Oké, persze, ellenkezhettem volna, mikor elrángatott, de más mit tett volna helyemben? Épp egy fantasztikus csókolózás után voltam, úgy éreztem, hogy végre valamit letettem az asztalra – már ami a döntések meghozatalát illeti, és az összes gondolatom Balthazar és a szex körül forgott. Minden egyes agysejtemet betöltötte a párducom elégedett dorombolása arra a gondolatra, hogy végre megkaphatom azt, amiért évek óta ácsingózom.

Sötét gondolataim közül Elizabeth kedves cirógatása ragadott ki. Puha babakeze végigsimított az arcomon, majd visszahúzva magára a kabátját, már az ajtón előtt ácsorgott.

- Köszi, hogy elmesélted, nekem még dolgom van, így megyek, oké? – mosolygott rám szélesen.

Csakhamar már az ajtón kívül volt, és vidáman szökellve indult meg a saját rezidenciája felé, miközben én még mindig nem tudtam szóhoz jutni.

- Csak hogy tudd, utállak, idióta baba! – kiáltottam utána, mire csak gyöngyöző kacaját kaptam válaszul.

Dühösen csaptam be a szobám ajtaját, mire a macskám morcosan fújtatva rohant odébb.

- Jaj, sajnálom kicsim! Gyere ide a mamához!  - hívtam vissza magamhoz felborzolt szőrű barátomat, aki viszont csak ellenségesen nézett vissza rám, és nem volt hajlandó kimozdulni a sminkasztalom alól. – Nekem van jogom megsértődni nem neked! – fújtam vissza rá.

Frusztráltan dőltem le az ágyamra, lerúgva magamról a cipőt. Összegömbölyödtem a puha paplanon a karjaim közé szorítva egy párnát, és a két lábam közé kapva egy másikat.

- Úgy utállak titeket. Komolyan mondom. Ez nem lehet igaz. Mindig csak magatokkal törődtök, de velem mi van?! – morgolódtam. A másik oldalamra gördültem, majd vissza. A párnám alól kivettem a távirányítót, bekapcsoltam a kis hifim, és beállítottam az egyik számot.

Ahogy felcsendültek az első akkordok, nagyot sóhajtva nyújtózkodtam ki, és hasra gördültem. Az ütemre tekergettem a farkam, és elégedett dorombolásba kezdtem. Agyam tovább pörgött, újra és újra lejátszotta a nem régi jelenetet, amikor Balthazar megcsókolt, a teste az enyémnek nyomódott, és karjaival magához szorított.

A szám sarkai felfelé kunkorodtak, dorombolásom elmélyült, ujjaim akaratlanul görbültek be és kaptak bele a takaró anyagába. Csukott szemmel dagasztottam a puha szövetet, és dúdoltam az énekessel a dallamot.

- Akármennyire is kívánatos vagy ebben a pózban, sajnos vacsoraidő van, és ha nem akarsz éhen maradni, akkor velem jössz.

Balthazar hangja úgy hasította szét a buborékot, amiben eddig voltam, mint egy kés a papírt. Rémülten ugrottam fel az ágyból felborzolt farokkal, és négykézláb meredtem az aranyszemű férfira.

- B… B… Balthazar! Jesszus, mégis mikor jöttél be? – szívem őrült rítustáncot járt a bordáim között, ahogy a férfit szuggeráltam.

- Pont a refrén előtt. Olyan két perce. Nem akartam megszakítani a… mit is csináltál tulajdonképpen? – húzódott gúnyos mosolyra a szája.

- Ó, fogd be, baromarc! – fújtam rá, miközben lekászálódtam az ágyról. – Egyébként is, nemrég még nem találtad annyira borzasztónak ezt az oldalamat – simultam hozzá menet közben, lágyan dorombolva.  Elégedetten hallottam, hogy felmordul, majd megadóan követ kifelé, miután felhúztam magamra a cipőmet és a kabátomat.

- Mi lesz ma a vacsi? – kérdeztem, próbálva nem arra figyelni, hogy mennyire közel van a keze hozzám, és hogy én mennyire meg akarom fogni azokat a hosszú, karcsú ujjakat.

- Krumplifőzelék fasírozottal.

- Hogy mi? – néztem felé, miközben ő rendíthetetlenül haladt tovább előre.

Nem kimondottan azzal volt gondom, hogy mi lesz a vacsora. Inkább azzal, hogy Balthazar, a sznob, kissé beképzelt, magát arisztokratának tartó sárkány képes volt olyat mondani, hogy fasírozottal. Annyira nem illett hozzá az ilyen beszéd, mint hozzám az, hogy teliholdkor kiüljek egy sziklára, és beleordítsak az ezüstös gömbbe. Végtére is nem farkas, hanem macska lennék, akik köztudottan nem tesznek ilyesmiket.

- Elsőre is értetted, minek mondjam el még egyszer?

- Jól van, na! – tettetem a sértődöttet, és magasra emelt fejjel kissé meggyorsítottam a lépteimet. A szemem sarkából láttam, ahogy Balthazar megforgatja a szemeit, majd hosszabbakat lépve igazodik a tempómhoz. Lépteink közben olykor egymáshoz ütődtek a karjaink, ami újabb kis szikrákat csalt ki belőlem, és éreztem, ahogy a torkomat csiklandozza a dorombolás. Balthazar észrevehetett ebből valamit, mert csakhamar megszólalt, és az arcán egy olyan vigyor ült, amitől legszívesebben felképeltem volna.

- Ha dorombolni támad kedved, én nem tartalak vissza.

- Pofa lapos, hülye – mordultam fel.

- Ó, nemár, Luc-cica – nevetett fel.

- Komolyan felképellek – fújtam rá. Erre hangos hahotában tört ki. Többen, akik távolabb jöttek tőlünk, ugyancsak az étkező felé tartva, felénk fordultak, és szemükben érdeklődés csillant. – Párduc vagyok, nem holmi házimacska, ezt ne felejtsd el!

- Hidd el, nem fogom – villant meg most a tekintete, amitől forró hullám csapott át rajtam.

- Lucas! – hallottam meg a csilingelő hangot. Balthazar felmorrant, és arrébb akart húzódni, de nem engedtem.

- Utálom ezt a lányt.

- Hidd el, az érzés kölcsönös – fintorodtam el, de persze ő is és én is tudtuk, hogy nem gondoltam komolyan a szavaimat. Sárkányom azonban aprót felhorkant, és egy hirtelen mozdulattal behúzott az árnyékba két sátor között.

- Mennyire vagy éhes? – mormolta a nyakamba hajolva. Éreztem, ahogy újra megszívja azt a pontot, ahol az erdőben is megjelölt. A fájdalom és a gyönyör keveréke nem csak a párducomat, de engem is megbolondított.

- Nagyon – nevettem, és hátranyúlva végigkarmoltam az oldalát. Megfeszült, és már készült elengedni, amikor folytattam: – Rád.

Feleszmélni sem volt időm, mert a karjai közé kapva nagy léptekkel a lakókocsija irányába kezdtünk menni. Nem volt távol, azonban ez az idő elég volt ahhoz, hogy gondolkodni kezdjek. Nem mondom, hogy sosem fantáziáltam arról, hogy vele legyek, mert az akkora hazugság lenne, hogy beszakadna a sátrunk teteje az erejétől. Azonban a könyvek, és a fantázia sosem fedi a valóságot, mint ahogy megtapasztalhattam eddig is.

- Mi a baj? – kérdezte Balthazar, miközben végigsimított a derekamon, ajkai pedig pille könnyedséggel nyomódtak hozzá újra a nyakamhoz.

- Semmi – mosolyodtam el. Nem nagyon tudtam többet parázni sem, mert odaértünk a lakókocsijához, ő pedig fél kézzel tartva engem, kinyitotta az ajtót.

Sosem jártam még nála, ezért először érdeklődve néztem végig a szobán, ami tökéletesen tükrözte Balthazar személyiségét. Minden fekete, vörös, vagy aranyszínű volt. És férfias. Persze mindig is tudtam, hogy bennem sok a feminin vonás, de Balthazar szobájához képest az enyém egy öt éves kislányénak tűnt.

- Tetszik? – kérdezte egy szórakozott mosollyal, miközben letett az ágyra, ami széles volt annyira, hogy majdnem kitöltötte a lakókocsi egész hátsó részét.

- Illik hozzád – nyúltam végig az ágyon, és engedtem, hogy a farkam lustán körözni kezdjen. Torkomat újra kaparni kezdte a dorombolás, de nem engedtem neki, helyette félárbocra eresztett pilláim mögül néztem fel a sárkányomra, aki mintha megdermedt volna, úgy állt az ágy végében, kezében a kabátjával, amit épp fel akart akasztani.

- Kikészítesz – mordult fel.

- Tudom, az a célom – gördültem a hasamra, és belefúrtam a Balthazar illatú párnába a fejem, miközben halkan nevetgéltem. A korábbi idegességem kezdett szertefoszlani. Biztonságban éreztem magam, és emiatt megnyugodtam. Most már semmi nem tűnt olyannak, amit nem bírok ki, vagy visszakoznom kellene tőle.

- Lehet, hogy meg kellene büntesselek? – hallottam meg hirtelen magam mellett a mély, borzongatóan rekedtes hangot, ami egyenesen az ágyékomba hatolt.

- Csak rajtad áll – vigyorogtam bele a párnába.

Nem kellett sokat várnom, hamarosan megéreztem, ahogy két kéz nehezedik a vállaimra, és erősen belepasszíroznak a matracba. Aztán megéreztem Balthazar száját is, ami újra a nyakamra kalandozott, miután elsöpörte onnan az útban lévő hajamat. Kis időn belül apró súlyt éreztem meg a csípőmön, mire meglendítve a farkamat (természetesen a szőrös, cicafarkamat), megcirógattam a felettem térdeplő férfi állát.

Halk kuncogás volt a válasz, majd egy újabb, enyhébb, szinte légies csók a bőrömön.

- Ez így nem igazán ér – motyogtam bele a párnába, hangomba némi megbántottságot csempészve.

- Mi? – mormolta bele a kérdést a nyakamba Balthazar.

- Az, hogy az ágyhoz vagyok szögezve. Pontosabban úgy vagyok rászögezve, hogy nem érinthetlek.

- Ezen könnyen segíthetünk – kuncogta vissza a felettem térdeplő, majd két erős kar fonódott körbe a mellkasomon, és miközben azok a fürge, szemtelen ujjak megdörzsölték a mellbimbóimat, fordítottak rajtam egyet.  – Így már megfelel, őkelmének? – hajolt rá szinte az arcomra, könnyed csókot lehelve az ajkaimra. Imádtam ezeket a lepkeszárny finomságú érintéseket.

- Tökéletesen – suttogtam, és kinyitva a számat, utat engedtem a kutakodó nyelvnek, ami először lágyan végigsimított az ajkaimon, mielőtt a nyelvemhez súrlódott volna.

Óráknak tűnő percekig csókolóztunk. Az érzés, ami közben bennem cikázott, megunhatatlan volt. Édes, férfias, vágytól izzó, mégis gyengédnek ható csókokat kaptam, amik nem csak feltüzeltek, de elolvasztottak. Lassan éreztem, hogy a párducom visszahúzódik bennem, és már csak én maradok a testemben, csakis, egyedül én.

- Minden rendben? – kérdezte Balthazar, miután elvált a számtól. Nem tudtam nem nyelni egyet a látványára, amit a vörösre csókolt ajkai és a kipirult arca okozott.

- Több, mint rendben – suttogtam, majd egy rafinált mozdulattal megfordítottam magunkat, így én kerültem felülre, és azon mozdulattal együtt lehúztam róla a pólóját. Utána sem tétlenkedtem, rögtön ráhajoltam a mellkasára, hogy végre megízlelhessem azokat a csábító mellizmokat, amiket már annyiszor csodáltam a tapadós felsőjén keresztül az előadások során. A krémszínű bőr még finomabb volt, mint ahogy gondoltam. A képzelgéseimben mindig férfias, fanyar ízűnek hittem pézsmaillattal kísérve, de ez jobb volt. Igaz, férfias volt, de mégis édes és a levegő, a napfény, az eső íze és illata keveredett össze benne, ami nem csak letaglózó volt, hanem felforrasztotta a véremet.

- Mindig is tudtam, hogy egy vadmacska vagy – nyögött fel hangosan Balthazar, ahogy egy különösen érzékeny pontot megszívtam a köldöke alatt, ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladtam a testén.

- És szó szerint is – vigyorogtam rá.

- De kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudlak kedves, aranyosan doromboló kiscicává szelídíteni – suttogta a fülembe vágytól túlfűtött hangon, majd kéjesen végignyalt rajta. A forró levegő végigborzongatta a testemet, és míg az érzelmek és érzések kavalkádjában agonizáltam, addig újra megfordította a helyzetünket, így szinte kifeszítve feküdtem a teste alatt. – Annyira gyönyörű vagy – kóstolta meg újra az ajkaimat.

Éreztem, ahogy elvörösödök, ezért szégyenkezve sütöttem le a szemeimet.

- Ó, csak nem egy édes kiscica került az ágyamba a vadmacska helyett? – vigyorgott rám szemtelenül Balthazar, és játékosan végighúzta a körmét az oldalamon, újabb borzongáshullámot indítva el bennem. Már nem csak kívül, belül is remegtem.

- Csak képzeled – ziháltam, és felnyúlva megragadtam a tarkóját, lehúzva egy csókba, amibe belesűrítettem mindent, amit épp éreztem. Vágyat, gyengédséget, vadságot és szerelmet.

Azonban sárkányom ujjai rakoncátlanul tovább vándoroltak az oldalamnál, és megálltak a nadrágom korcánál, majd becsusszantak alá, rögtön körbefonva büszkeségemet. A testem megfeszült, és mély hangú nyögés szakadt ki az ajkaim közül.

- Balthazar! – sziszegtem, ahogy az a szemtelen ujjbegy körözni kezdett rajtam. Szinte mozdulni sem voltam képes az érzés intenzitása miatt. Az az érdes ujj végigsiklott a teljes hosszomon, mire beharaptam az ajkamat, hogy visszafojtsam az egyre szaporuló sóhajokat, amik kaparták a torkomat.

- Ne csináld ezt! – mondta sárkányom, megcsókolva megkínzott ajkaimat, kiszívva belőlem a maradék levegőt is. – Hallani akarlak!

- Vedd le a ruháidat! – nyögtem. – Kérlek!

- Nem gondolod, hogy inkább te vagy itt túlöltözve? – csókolt a nyakamba, de közben nem hagyta abba odalent sem a kényeztetésemet. Éreztem, ahogy a gerincem vonalánál kezd összegyűlni a gyönyör, és egyre feljebb kúszik. Tudtam, nem sokáig tartok ki, ha ezt így folytatja.

- Kérlek! – suttogtam, belemerítve azokba a vérvörös tincsekbe az ujjaimat, majd lecsúsztatva a vállain, le a fenekére, elkezdtem letolni róla a nadrágot. Erre abbahagyta a kényeztetésemet, és bedomborítva a hátát hagyta, hogy végighúzzam a kezem még párszor a gerince vonalán, majd felegyenesedve teljesen megszabadult a nadrágjától az alsójával együtt.

Szemem hatalmasra tágult, ahogy megláttam az izmos combokat, és a közöttük feszülő férfiasságot. Tökéletes volt. Akaratlanul is megnyaltam a szám, mire Balthazar szeme megvillant, és már csak azon kaptam magam, hogy meztelenül fekszem az ágyon, míg a ruháim cafatokban hevernek a padlón.

Aztán Balthazar rám ereszkedett, és megszűnt a világ. Összeérő férfiasságunk mindkettőnkből hangos nyögést csalt ki. Sárkányom a nyakamba temette az arcát, ahol szája a bőrömre tapadt, és úgy lihegett halkan.

Lábaim szinte maguktól emelkedtek meg, és kulcsolódtak rá a derekára, ezáltal még több súrlódást biztosítva. Ez az érzés még intenzívebb volt, mint az előbb, de amikor Balthazar összefogva a férfiasságunk, lassan kényeztetni kezdett mindkettőnket, nem voltam másra képes, csak artikulátlanul nyögni, zihálni, Balthazar nevét suttogni, és hagyni, hogy a remegés egyre jobban elborítsa a testemet, addig, amíg a gerincem tövében fel nem robban a gyönyör.

- Istenem… - ziháltam, lassan leengedve a lábaimat a hűvös lepedőre.

- Egyetértek – gurult le rólam sárkányom, még hangosan lihegve. Mellkasa csábítóan emelkedett-süllyedt, így engedve a csábításnak, ráhajtva a fejemet megkóstoltam az oldalán legördülő sós izzadságot, aminek íze fanyaron áradt szét a nyelvemen.

- Hagyd abba, ez csikiz – ragadta meg az államat, amikor újra vissza akartam hajolni rá, és felhúzva magához csókot lehelt az ajkaimra. Erre csak bágyadtan elmosolyodtam, majd közel hozzá, a párnára ejtettem a fejemet, hagyva, hogy a földre csúszott hűvös takarót Balthazar a testünkre terítse. – Aludj csak. Reggel majd visszamész.

- Vagy nem – ásítottam, lassan lehunyva a szemem.

- Mész majd, mert programunk van – válaszolta. Erre érdeklődve résnyire nyitottam a szemem.

- Programunk? – kérdeztem.

- Igen. Randevúra viszlek – mondta, pillekönnyű csókot lehelve a már újra csukott szemhéjamra.

Mosollyal az ajkamon aludtam el.