2014. július 29., kedd

Újabb díjözön


Egyáltalán nem számítottam rá, hogy én valaha is fogok még díjat kapni, de aztán a sors közbeszólt, méghozzá duplán!
Nem tudom eléggé kifejezni a hálám Morgen és Thia Darkness iránt, akik nem csak hű olvasóim, és kritikaíróim, hanem maguk is nagyszerű írók, csak ajánlani tudom őket. :))
Köszönöm, nektek! (●⌒∇⌒●)
Alant válaszolok mindkettőjük kérdéseire. :)

u.i.: Morgen, köszönöm a buttont az oldaladon, gyönyörűséges lett, meg sem érdemlem ^ ^



11 tény rólam 


1. Macskaimádó vagyok. A telefonomon több kép van a cicáimról, mint a barátaimról, vagy a családomról, ezen kívül az összes kis ikonom és hátérképem is cicás.
2. A legnagyobb álmom, hogy kijussak egyszer Japánba. (igaziból szeretnék majd egy japán sráchoz hozzámenni és gyereket tőle, de azért ne szaladjunk ennyire előre)
3. Lételemem az olvasás. Egyszerűen nem vagyok meg nélküle. Ha nem regényt olvasok, akkor fanficeket a neten.
4. Imádom a teákat. Nincs is jobb, mint hidegben teázni. Bár a vizsgaidőszakban is nyakra-főre fogyasztom, az kicsit árnyékot vet az imádatom tárgyára.
5. Társaságfüggő vagyok. Jobban mondva inkább barátfüggő. Imádom a barátaimat, szeretek velük eljárni, beszélgetni, stb. :)
6. Mindenki szerint túl sokat beszélek és túl gyorsan. Hát igen. :DD
7. Imádom a cuki dolgokat. (főleg ha cicásak). Régen ez nem volt így, de úgy tűnik, a japán szak rámnyomta a bélyegét.
8. Szingli vagyok. És nagyon szeretnék bepasizni. Igen. (kínomban lassan már nem jut mi eszembe :D)
9. Szókimondó vagyok, ami sokszor visszaüt sajnos, vagy rosszul sül el.
10. Lusta vagyok. Próbálom mostanában megemberelni magam, újra elkezdtem edzeni, meg tanulni, mert rájöttem, hogy amit csináltam eddig, az nem mehet tovább.
11. Imádok vásárolni. Mindegy miről van szó. Kaja, ruha, könyv. Bármit. 


Morgen kérdései 

1. Szabad tudni a korod?
Persze. :) 20 éves vagyok.
2. Mióta vezetsz blogot? Nem feltétlen a jelenlegit.
Hűha. Hát volt egy blogom, amit már töröltem, az talán 2008-9-ben lett. 
3. Vallásos vagy? 
Nem. Hiszem, hogy van valami feljebbvaló nálunk, de nem olyan, mint a vallásokban. Megkeresztelve sem vagyok.
4. Ha egy másik korban élhetnél, melyik lenne az?
Hűha, hát ez nehéz kérdés. Tetszenek a nagyruhás, monumentális korok, ahol a molett nők voltak az ideálok. :)
5. Van kedvenc helyed a Földön? Ha igen, mi az? Olyan is lehet, ahol még nem jártál, de szeretnél.
Japááán. Meg Korea. Franciaország. Ebben a sorrendben :D
6. Szereted a videójátékokat? 
Igeeeeeeeeen! Nintendo mániások vagyunk a nővéremmel, van Gamecube-unk, Wiink, DS-ünk. :))
7. Science-fiction vagy fantasy?
Fantasy. :)
8. Van káros szenvedélyed?
Talán a csoki. Igen. Az elég káros. Szerencsére a slash nem az. Vagy igen? :D
9. Melyik volt az első fanfiction-blog, ahova eltaláltál?
Hűha. Szerintem az anime-fanfiction.  Utána a merengő, aztán megismerkedtem a személyes blogokkal is, de hogy ott mi volt az első...
10. Első OTP?
Mi az-az OTP? *butának érzi magát*
11. Dolgozol saját regényen?
Igen. :) Fiatalabb koromban írtam egy szép hosszút, volt vagy 200 oldalas, erre elvitték a gépemet tisztítani a tudtom nélkül, és letörölték. :( Azóta csak kisregényeim vannak, de sosem tudom őket befejezni.


Thia Darkness kérdései 


1. Szoktál nekem kommentet hagyni?
Épp nemrég hagytam az első kommentemet nálad. ^ ^
2.Mi a véleményed arról, hogy a más nemibeállítottságúak közül, csak kevesen merik az identitásukat nyíltan felvállalni?
Szerintem ez egy szomorú dolog. Van ilyen barátom, és egyáltalán nem nézek rá más szemmel, de tudom, hogy ez én vagyok. Édesapám például eléggé utálta őket, így megértem, hogy egyesek félik felvállalni magukat, mert félnek a következményektől. Én is félnék, hisz senki sem szereti a kirekesztettséget és a bántalmazást, még ha az csak szóban is történik. 
3. Kutya/cica/tengeri hörcsög/Sherlock/Loki/John/Castiel. Melyiket választanád házi kiskedvencnek? 
Húúúúúú. Hát. Csak egyet lehet? Csak mert ugye a cica.... de azért Loki.... jajjj....
4. A leghülyébb zene címe amit éledben hallottál?
Hm... hát, nem is tudom. Biztos volt valami, de most semmi nem jut eszembe.
5. Az általad legutáltabb viselkedés forma?
A kétszínűség. Gyűlölöm, amikor a szemedbe mosolyognak, aztán pedig ócsárolnak a hátad mögött. 
6. Mire/Kire vagy a legbüszkébb?
Kicsit büszke vagyok magamra, hogy sikerült a felvételim a japán szakra. Ezen felül büszke vagyok épp ezért a barátaimra is, akiknek sikerült ugyanez, és ezzel egy lépéssel közelebb kerültek ők is az álmukhoz. :)
7. Szeretsz rajzolni? 
Igen. :) Végülis ezért mentem képzőművészetis középiskolába. :))
8. Kedvenc napszak?
Húúú. Talán amikor közeledik az este, és a nap már csak az ég legeslegalját világítja meg. :)
9. Kedvenc történelmi kor?
Jajjjj, hát nem tudom. Szeretem azt a kort, amiben a Karib tenger kalózai játszódik. Inspiráló. :D
10. Kedvenc mitológiai történet?
Ganümédész és Zeusz története. :D
11. Melyek azok a számok, amelyek inspirálnak? 
Zenei, vagy konkrét számok. Ha konkrétak, az nincs, ha zenei, ott attól függ, mit írok épp. Általában ha zenére írok, oda is szoktam írni a fejezeteim elejéhez, mert hálás vagyok nekik. Már ha mondhatom így. :)


♦ kérdéseim 


1. Ki a kedvenc párosod? Mindegy, hogy miből. :)
2. Kedvenc állatod?
3. Mi a legnagyobb álmod?
4. Melyik zeneszámmal tudnád leginkább jellemezni magad?
5. Melyik a kedvenc könyved?
6. Mi lenne a patrónusod szerinted?
7. Történt veled valami jó ma?
8. Mitől félsz a legjobban?
9. Mi a legrosszabb tulajdonságod?
10. Ha lehetne három kívánságod, miket kívánnál?
11. Hol laksz? (remélem nem túl személyes kérdés :))


♦ küldöm 

Zsálya
AryGi
GyilkosKoala
Caty
Tatsu
Gwen
Morgen
Thia Darkness
Eva Reyklani






2 megjegyzés:

  1. A kétszínűséget én is utálom >< Az olvasásmániában bajtársak vagyunk ♥
    A szingliség kiküszöböléséhez mihamarabbi sikert kívánok :D
    És nagyon köszönöm a díjat :3 ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit. :)) Örülök, hogy az olvasásmánia közös vonásunk. :)) (véletlen nem vagy fent moly.hu-n? ;)) És köszönöm, remélem tényleg hamarosan sikerül kilábalnom a szingliség betegségemből, mert tarthatatlannak érzem az állapotot. Bár azért Tonyék és a könyveim kárpótolnak. :DD

      Törlés