2013. július 10., szerda

Gyógyulás - 3. fejezet


Harry számára a gyilkolás gondolata megterhelő. Próbál kiutat találni a depresszióból, amiben Perselus Piton lesz a segítségére. De talán tényleg elég a hétköznapok rutinja ahhoz, hogy felejteni tudjon?

Dráma, Angst
Perselus Piton x Harry Potter


u.i.: Sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam frisst ebből. Sajnos már több, mint fél éve ínhüvelygyulladásom van, ami visszatart a gépelésben, így hiába van ihletem, nem tudok pötyögni, mert hamar megfájdul a kezem. Ezért nem is tudom, hogy mikor tudom hozni a következő fejezetet valamiből. Remélem azért, hogy ez a fejezet hosszúsága valamennyire kárpótol titeket addig, amíg nem hozom a következőt. :)






Cím: Recovery – Gyógyulás
Írta: Rozmaring ~ Salvi
Béta: Zsálya
Korhatár: 18
Fandom: Harry Potter – a hetedik könyv eseményeit nem veszi tudomásul, csak részletekben
Párosítás: Perselus Piton x Harry Potter
Íródott: 2011. 04. 15. – még íródik
Figyelmeztetések: lelki kín, slash, erotikus tartalom, depresszióra való hajlam, angst, hurt/comfort
Műfaj: dráma, sötét, romantikus

Tartalom: Harry számára a gyilkolás gondolata megterhelő. Próbál kiutat találni a depresszióból, amiben Perselus Piton lesz a segítségére. De talán tényleg elég a hétköznapok rutinja ahhoz, hogy felejteni tudjon?

Írói megjegyzés: Elmélkedések olyan dolgokról, amiket nem tudunk elképzelni. A képzeletem kivetülése, hogy én hogy gondolom az események ilyesfajta alakulását. A szavak, mondatok, pusztán spekulációk. Mindezt tetéztem egy kis filozófiával, ami gyűjtőmunkám – és a gondolataim visszhangjai.

A fejezet megszületésében nagy szerepe volt a God is an Astronaut nevű bandának és a számaiknak.


3. fejezet


A pihenése álom nélkül zajlott. Ha álmodott is valamit, arra nem emlékezett. Rendkívül örült az eseménytelen alvásnak, nem szeretett volna újra a saját sikolyára kelni, arra, hogy Piton a vállánál fogva rázza fel. Egyrészt ez nem csak saját magának lett volna kellemetlen, hanem a bájitalmesterre nézve is.
Dursleyék gyűlölték, ha rémálma volt, és ez alól a hálótársai sem voltak kivételek, csak épp ők jobban megértették, és finomabban hozták tudtára, hogy jó lenne éjjelre felrakni egy csendbűbájt, vagy ha az nem működik, akkor inkább nem aludni.
Azt nem vették számításba, hogy a szervezetének szüksége van a pihenésre, de mivel Piton bűbája hatott, így legalább hajnalig élvezhette a zavartalan alvást. Az álmai nem szűntek meg, a kezdeti álomvilág mindig lassan rémképekké alakult. Hermione mosolygó arca eltorzult, az álombéli szereplők oszlásnak indultak, és mindig megjelent Voldemort, nevetve, kárörvendve gyengeségén, azon, hogy senkit nem képes megvédeni, és csak a halálért él.
De mintha az apró szoba gátolta volna ezeknek a rémképeknek a kivetülését. Piton még álmában is vigyázott rá. Ha nem tartotta volna képtelenségnek, azt mondta volna, hogy valami fekete alak árnyékát látja minden egyes alkalommal, amikor lehunyja a szemét.
Mosolya lehervadt az arcáról, ahogy eszébe jutott, hogy miért is jött vissza a szobájába, és mi történt. A férfi erős kisugárzása még úgy is, hogy a közelben sem volt, megakasztotta egy pillanatra a lélegzetét.
Az ágy puhasága beszívta a végtagjait, szeme lassan szokott hozzá a szürkületi félhomályhoz – ami mostanra uralta el a kinti világot.
Az ajtó nyikorogva nyílt ki.
Harry odakapta a fejét, de csak Pitont látta bejönni rajta. A férfi jobb szóval is mondva nyúzottnak tűnt. Sötét szeme fénytelenül nézett rá, szeme körül mély karikák húzódtak, arca szürkésnek tűnt. Kezében tálcát tartott, de a szokásos ételadag helyett csak egy-két dolog árválkodott rajta.
- Hoztam neked enni.
- Jól van?
Harry visszafojtott lélegzettel várta, hogy a férfi válaszoljon, de a rá villanó, kútmély fekete tekintet miatt elharapta a szájából kitóduló további kérdéseket.
- Inkább egyen, és ne beszéljen.
- Nem gondolja, hogy tegezhetne?
- A pillanat heve sokszor olyanra készteti az embert, amit nem akar.
Harry halvány mosolyra húzta a száját.
- De maga akkor szokott magázni engem, amikor valami miatt dühös, frusztrált, vagy mérges rám. Amikor ezek közül egyik sincs érvényben – ami ritkán esik meg, de volt rá példa -, akkor tegezni szokott.
- Mi változik, ha tegezlek?
Harry újra elmosolyodott, míg Piton kétkedve elhúzta a száját.
- Nem tudom – dőlt vissza a párnára. – Jobban érzem magam tőle. Úgy érzem, mintha számítanék magának.
- Potter…
- Erről is leszokhatna. A Harry sokkal jobban áll a szájához, mint ez az örökös Potterezés.
Piton hosszan beszívta a levegőt, majd lassan kiengedte. Hagyta, hogy a vállaiban megtelepült feszültség kioldódjon, csak ezután válaszolt. Az arca sokkal kisimultabbnak tűnt, hiába látszottak még a vonásain a fáradság jelei.
- Nem tudom, Harry. Úgy vélem, hogy még nem értünk el arra a szintre, amikor a bizalmunkat egy egyszerű gesztussal is kifejezhetnénk.
- Én pedig pont úgy érzem – erősködött a fiú. Nem értette, hogy tanárának miért jelent ez akkora problémát. Rendben, hogy az iskola miatt meg kellett, hogy követelje a fegyelmet, de a köztük húzódó viszony már régen nem volt egy egyszerű tanár-diák kapcsolatnak mondható. – Kérem. – Keze kissé megemelkedett az ágyon, de végül csak visszahullt a puha pamutra.
- Rendben. Ha azt nézzük, hogy McGalagony is a keresztnevemen szólít, és közte és köztem milyen viszony van, neked több jogod van ezt tenni.
- Ó, ha szeretné, szólíthatom továbbra is professzornak, és magázhatom is. Csak az zavar, ha maga teszi ezt.
Piton szemöldöke kecses ívben felemelkedett, szája szélén apró rángás futott végig. – Úgy gondolom, hogy a tegezésnek kölcsönösnek kellene lennie, máskülönben nincsen sok értelme.
- Ahogy gondolja – adta végül meg a döntő szavakat Harry, majd hagyta, hogy fejét újra magába szippantsa a párna kellemes melege és kényelme. Meglepődve tapasztalta, hogy ez a kevés beszéd is mennyire kifárasztotta.
- Ne aludj vissza. Meg kell enned, amit hoztam neked, máskülönben soha nem fogsz felépülni.
Igen, a Malfoyok.
Harry újra érezte az apró szúrást a mellkasában, ami egyre jobban elterjed, elűzve azt a kellemes-békés hangulatot, ami nemrég még uralta a testét. Annyira utálta ezt, de mégis, a szívében, és az agyában is tudta, hogy felelősséggel tartozik azoknak az embereknek a sorsa iránt.
- Potter.
- Harry – suttogta, és a szeme figyelmeztetőleg villant egyet.
- Harry. Egyél.
Piton arca újra csupa feszültség lett, válla megfeszült, szeme körül a bőr apró ráncokba szaladt. Keze a talárja zsebe felé vándorolt, mintha ellenőrizni akarná, hogy a pálcája a helyén van-e, de végül a karcsú ujjak csak megrezzentek, de nem tettek semmit.
Harry kelletlenül látott neki az ételnek. Egyáltalán nem érezte magát éhesnek. Igaziból nem nagyon érezte magát valamilyennek. Tudta, hogy már a javulás útjára lépett, de a teljes gyógyulás nagyon távolinak tűnt, főleg, ha az eltelt időt a Malfoyok életének napjaira számította át. És az idő szűkös volt. Nagyon szűkös.
Sóhajtva tette le a félig megrágott pirítóst, és Piton arcára nézett. A férfi most is kifelé bámult az ablakon. Két szemöldöke között mély ránc húzódott attól, ahogy mélyen a gondolataiba mélyedt.
- Uram?
Piton ránézett, és kérdőn vonta fel a szemöldökét.
- Azt hiszem, megbeszéltünk valamit, Harry.
Harry zavartan elpirult, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
- Elnézést. Azt szerettem volna kérdezni, hogy mi fog történni, ha visszamegyünk? Mit teszünk? Tudom, hogy Draco és Lucius kiszabadítása az elsődleges célunk, de el kell érnünk, hogy egyáltalán meghallgassanak minket. Főleg magát. Hinni fognak egyáltalán magának? Hogy tudnám kimagyarázni a tetteit? Veritaserumot fognak velem itatni? Vagy valaki legilimentálni fog? – Ahogy kimondta az utolsó szót, akaratlanul is megborzongott.
- Harry. Először is, eldönthetnéd, hogy mit szeretnél. Tegezni, vagy magázni. Másrészt, egyelőre azzal kellene törődnöd, hogy meggyógyulsz. Ha túlságosan előre gondolkodsz, semmi jó nem fog kisülni belőle. Az lenne a legjobb, ha nem gondolkodnál.
A fiú sértetten szorította össze az ajkait. Piton sóhajtott, és lassan leült az ágy szélére. A testét és Harryét csak pár centiméter választotta el egymástól.
- Félreértettél. Az előző mondatommal arra céloztam, hogy ezek a negatív gondolatok csak megnehezítik a gyógyulásodat. És mindketten azt szeretnénk, ha mihamarabb felépülnél. Nem foglak elengedni addig, amíg mentálisan helyre nem jössz.
- Szóval erről van szó? Hogy meghülyültem? Azt hiszi, ha így visz vissza, akkor a Mungóba zárnak? Nem vagyok bolond! – kiáltotta vissza. Érezte, ahogy arca veszedelmesen felmelegszik, és a keze kissé remegni kezd, de visszafogta magát, hogy a mágiája nehogy kitörjön.
- Nem Potter, nem vagy bolond. De épp erről beszélek. Ebben a mentális állapotban még a varázserődet sem tudod normálisan kontrollálni! Hogy szeretnél a mágiaügyi miniszterrel tárgyalni emberéletekről? Mielőtt még kettőt pisloghatnál, egy isten háta mögötti szanatóriumban találnád magadat sajnálkozó rajongók hadától körülvéve, akik kívülről mind borzalmasan szomorúak, belül mégis roppant elégedettek lesznek.
Harry legyőzöttnek tűnt.
- Annyira… bonyolult minden. Miért nem lehet most az egyszer valami egyszerű?
- Már tudhatnád, hogy az élet sosem egyszerű.
- Igaza van – nevetett fel keserűen.
- Potter! – morrant fel a tanár.
- Ó, sajnálom – pirult el. – Miért érzem még mindig ennyire fáradtnak magam? – váltott inkább témát. Szerette volna, ha sikerül egy normális társalgást kezdeményeznie Pitonnal, és az állapota jó témának tűnt. A férfi szeretett minden egyes részletre kitérni, ami a szakmájával azonos témán alapult. És hát, a betegségének ápolása nagy részben bájitalokkal zajlott, amiben pedig Piton zseniálisnak bizonyult.
- Még mindig vészesen alacsony a mágiaszinted, hiába nem érzed ezt. Ezen felül nagyfokú érzelmi megrázkódtatásnak estél áldozatul nem is olyan rég. Természetesen ennek a hatása az, hogy fáradnak és gyengének érzed magad. Lehet, hogy a tested lassan kezdi kiheverni az utolsó csatát, de az agyad még mindig úgy érzi, hogyha gyenge és elesett leszel, akkor megkíméli a testedet a további erős hatásoktól. Persze mindezeket próbáljuk blokkolni bájitalokkal, de semmi sem lehet tökéletes. Igaziból itt minden tőled függ, Potter. Az, hogy te mennyire akarsz meggyógyulni.
- De hát én meg akarok gyógyulni! Utálok arra gondolni, hogy Draco és Lucius az Azkabanban vannak, és épp szenvednek – borzongott meg, ahogy maga előtt látta a képet, ahogy Draco félve kapaszkodik Lucius derekába, míg a mindig ápolt férfi haja mocskosan hullik az arcába, és az arckifejezése a teljes lemondásról árulkodik.
- Lehet, hogy ezt így gondolod, de ha már csak arra is gondolsz, amit nemrég tőlem kérdeztél, és mélyen, igazán mélyen magadba nézel, mit látsz?
- Én… - suttogta Harry. Tudta, hogy miről beszél Piton. A minden porcikáját kitöltő félelemről. A halálról, az elutasításról, arról, hogy retteg attól, hogy már most túl későn érkezik, és ezért meggyűlölik őt, és mindenki ellöki magától. A magánytól, az undortól. A világtól való félelméről. Ha annyira mélyen magába nézett, ahogy Piton kérte, érezte, hogy retteg. Hogy azt szeretné, hogy inkább ne gyógyuljon meg, hogy itt maradhasson biztonságban. – Istenem… - szisszent fel.
- Nincs ezzel semmi baj, Potter. Ez egészséges védelmi mechanizmus. Minden emberben megtalálható, és a tudatod legmélyén rejtőzik. Persze esetünkben most nem épp a megfelelő időt választotta, hogy előjött, de meg lehet érteni. Az a sok stressz, ami az utóbbi időben ért, társítva az erős sokkhatással, hogy megöltél valakit, előhoz minden emberből bizonyos eddig eltemetett dolgokat. Nálad ezt. Ha figyelembe vesszük, hogy eddig minden szabályra fittyet hányva kockáztattad az életedet, érthető, hogy most mennyire erősen áthatja a lényedet.
- De ez mindent lelassít! – szólalt meg rekedten Harry és bár próbálta palástolni a hangjában a pánikot, az ágyán ülő férfi szemének villanásából tudta, hogy ez nem sikerült.
- Tisztában vagyok vele, Potter. Azonban mit vársz, mit tegyek? Nem nyúlhatok be a tudatodba, és változtathatom meg azt.
- Biztos? – kérdezte reménykedve Harry, mire Piton dühösen felmorrant.
- Lehet, hogy le kellene ellenőriznem, hogy az utolsó csatában nem szereztél-e valami maradandó agykárosodást. Ez a kérdés még tőled is túl ostoba, Potter.
Harry sóhajtott. Hagyta, hogy egy kicsit mélyebbre süllyedjen a paplanban, majd az ablakra nézett. Érezte, ahogy Piton pózt vált az ágyán, de utána nem mozdul többet. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telhetett el így, békés hallgatásban, de igaziból örült neki, hogy Piton itt maradt vele. Jól esett neki a melege, az, hogy hagyta, hogy az érzelmei elárasszák mindkettőjüket. Harryvel szemben ő bizakodónak tűnt, hiába volt örök pesszimista. Hagyta Harrynek érezni, hogy ő bízik benne, hogy a fiú hamarosan felépül, és minden rendbe fog jönni. Harry akaratlanul is elmosolyodott, amikor Piton azt vetítette elé, hogy ő, Harry és a Malfoyok a Malfoy kúria teraszán ülnek. Piton és Lucius egy-egy pohár whiskyt kortyolva, míg Harry és Draco egy sakkparti fölött görnyedve nevetnek valamin, ami csak Piton elméjében létezik. A kép annyira idillinek tűnt, túl kedvesnek, túl nagyszerűnek, és túlontúl furcsának Piton elméjében. Harry hallotta magát, ahogy gurgulázva felnevet. A hang kissé idegennek tűnt a fülének, és másnak, mint a régi nevetései. Ez az apró hang őszinte volt, ám rekedtes, és kissé mégis hamis. De nevetett, és Piton roppant elégedettnek tűnt magával.

***

Lassan másfél hete volt Piton házában. Még mindig az ágyában feküdt, de olykor már felkelt, természetesen a férfi segítségével, hogy rövid utakat tegyen meg a mosdóba a dolgát végezni, és megmosakodni, mert a tisztító varázs már kezdett az agyára menni. Rendszerint, míg fürdött a mély, süllyesztett kádban – ami meglepően nagy volt -, Piton megtisztította az ágyneműjét, kiszellőztetett a szobában, és szervírozta a reggelijét.
Fokozatosan egyre erősebbnek érezte magát, és ez örömmel töltötte el. Persze, még voltak gyengébb pillanatai, amikor még a mosdóig sem volt képes elmenni – legtöbbször ez egy-egy borzalmasabb rémálom után történt, de magában el kellett ismernie, hogy lassan, de biztosan halad a felépülés felé, a teljes gyógyulásig.
Piton gyakori vendég lett a szobájában. Napjai nagy részét vele töltötte, ha pedig nem tartózkodott bent, akkor is nyitva hagyta mind a saját, mind Harry ajtaját, hogy a fiú figyelhesse, amint dolgozik, vagy tesz-vesz a szobájában. Persze az éjszakákra magára hagyta, de Harrynek akkor is olyan volt, mintha akkor sem ment volna el, mert minden egyes éjszaka vele álmodott. Ott volt a kellemes álmaiban, szintúgy a rémálmaiban. Volt, amikor csitította, volt, amikor csak magához ölelte, vagy egymás szemébe nézve vesztek el a másik tekintetében. Ezek az álmok eleinte zavaróak voltak. Túl intimnek, túl bensőségesnek tűntek, de mikor egy reggel Harry az aznapi álmára gondolt, ami kísértetiesen hasonlított a nemrég Piton elméjében látott képhez a Malfoy kúria teraszán, magában el kellett ismernie, hogy tekintve az előző év, és a mostani viszonyukat, nem meglepő, hogy ennyire bízik a férfiban, és azt kívánja, hogy mellette legyen. Nem sok ember volt, akit egybe tudott kötni a kellemes szóval, de az első Roxforti éveit nem nézve, most már Piton is közéjük tartozott. Nem tartott a férfitól, nem gyűlölte, egyfajta érdekes vibrálást érzett inkább a gyomra tájékán, amikor eszébe jutott. Mindent összevetve kellemes érzés volt a férfira gondolnia. Úgy érezte, hogy sokat segít, hogy a közelében van, mert akkor erősebbnek, tettre készebbnek érezte magát, mint mikor egyedül, magányosan gondolkodott az okokon, a miérteken és a régmúlton.
Most is a süllyesztett kádban ücsörgött, és hagyta, hogy a legutóbbi álma lejátszódjon szorosra zárt szemhéjai mögött. Nem sok minden maradt meg neki, csupán benyomások, de azok nagyszerűek voltak. Emlékezett, hogy Piton megint benne volt az álmában, de más nem nagyon rémlett neki, kivéve a gyönyört, a meghittséget és a biztonságot, amit érzett. Ez mélyen megragadt benne, és akaratlan mosolyra görbült a szája, ahogy arra gondolt, hogy ezen pár nap alatt mennyire fontossá vált neki a férfi.
- Harry, kész a reggeli, és örülnék, ha abbahagynád a kádban való heverészést, mielőtt meghűlsz, és még több bajt okozol, mint eddig – szólalt meg Piton hangja, amit kissé blokkolt a csukott fürdőszobaajtó, de így is bosszúsnak tűnt – bár talán inkább csak kissé, mint túlságosan.
- Máris megyek! – kiabált vissza a fiú, majd utoljára elnyújtózott a kádban, és hagyta, hogy befedje a testét a hófehér hab, ami a gyöngyvirág illatú habfürdőből keletkezett. Természetesen ez is Piton külön, saját kezűleg készített dolgai közé tartozott. Az egész lakást beterítették a hasonló dolgok, mintha a férfi nem szeretett volna kész termékeket venni. Ezekbe tartoztak a tisztálkodó szerek, a tea, a dzsemek és Harry magában meg mert volna esküdni, hogy még a vaj is házi készítésű, bár nem akart a köpülő Piton képére gondolni, mielőtt véletlenül meglátja azt a bájitalmester.
Ez volt egy másik dolog, aminek nagyon örült. A férfi többé nem takarta el az elméjét. A gondolatait persze nem hagyta közszemlére téve, de az érzéseit sokszor hagyta megmutatkozni Harrynek. Ezért ő is leeresztette a védőfalait. Viszont ő engedte, hogy a férfi a gondolatait is megláthassa. Erre akkor jött rá, miután a bájitalmester rajtakapta önmarcangolás közepette, és csak nagy nehezen tudta kihúzni belőle, hogy mi bántja. Az, hogy hagyta, hogy a gondolatai megmutatkozzanak, és a férfi akármikor olvashasson belőlük, könnyebb útnak bizonyult.
Harry sóhajtott egyet, majd lassan kiemelkedett a kádból, és a törülközőért nyúlt, épp akkor, amikor nyílt a fürdő ajtaja, és Piton lépett be rajta. Harry érezte, hogy elpirul, ahogy pucéran áll volt tanára előtt, és csurog róla a víz.
- Á, látom, mégse fúlt vízbe. Siessen, várom a reggelinél.
Harry pár pillanatig még mozdulni sem tudott, miután visszacsukódott a fürdő ajtaja. Tudta, hogy az ő hibája volt mindez, mert megint túlságosan elgondolkodott, de Piton kopogás nélkül nyitott be, amit sose szokott. De legalább ő is zavarba jött – gondolta, miközben végighúzta a halvány levendulaszínű törülközőt a testén, leitatva ezáltal a vízcseppeket a bőréről. Az, hogy a férfi megint magázta, csak azért lehetett, mert zavarban volt. Ez volt az egyedüli logikus magyarázat arra, hogy a nemrég bevezetett tegezés, amihez a legutóbbi időkben maga Piton ragaszkodott foggal-körömmel, most megint átcsapott valami személytelenbe.  
Miután végzett és felöltözött, kiment a parányi ebédlőbe, ahol Piton már várta, maga előtt egy félig megrágott pirítóssal. Hosszú ujjai között egy kanállal kevergette a kávéját, és arcát az aznapi Reggeli Prófétába temette.
- Jó reggelt! – mondta Harry, miközben helyet foglalt az asztalnál, és maga elé húzta a tányérját. Örült, hogy nem kell már a szobájában ennie, hanem itt költheti el az étkezéseit.
- Jó reggelt! Csináltam egy új bájitalt, ott van a narancsdzsem mellett, ha végeztél az evéssel, vedd be! Segítenie kellene a mentális egyensúlyod kialakításában, ezáltal talán felgyorsulhat a gyógyulásod.
- Ó, köszönöm! – ragyogott fel Harry arca, miközben megkente a pirítósát. Piton kissé furcsán nézett rá egy pillanatig, de utána lapozott az újságban, és kortyolt egyet a kávéjából. – Én…
- Igen? – tette le végül mégiscsak az újságot a férfi, gondosan címlapjával lefelé.
- Szeretnék kimenni kicsit. Az ablakból úgy látszik, hogy kellemes idő van kint, és úgy érzem, jót tenne egy kis friss levegő, meg egy kis séta.
- Értem. Talán délután kettő felé be tudok iktatni egy kis szünetet az éppen aktuálisan készített bájitalaim közé. Remélem, az megfelel.
- Tökéletesen! – mosolygott rá vissza Harry. Boldogabbnak érezte magát. Már pár napja érlelődött benne a gondolat, hogy kimenne, de eddig nem merte felhozni, tekintve a legutóbbi csúfos kudarcukat, amikor kint jártak.
Piton megint elgondolkodva figyelte egy pillanatig az arcát, mielőtt elfordult volna.
- Most min dolgozol? – kérdezte Harry. Társalgást akart kezdeményezni, és remélte, hogy ezzel elindíthatja a beszélgetést.
- Egy új bájitalt készítek neked. Az alapja az elmét megnyugtató főzet. Azt szeretném kombinálni a gyógyító főzettel.
- Ó, érdekesnek hangzik – válaszolta készségesen. A bájitalmester felhorkantott.
- Értékelem, hogy megpróbálsz velem beszélgetni, de nem kell tettetned azt, hogy szereted a bájitalokat, tekintve, hogy mindketten tudjuk, hogy igaziból ki nem állhatod őket.
- Ó! – vörösödött el a fiú. Kissé kellemetlenül érezte magát, főleg Piton tekintetének kereszttüzében, de amikor belenézett a fekete szempárba, csak bujkáló mosolyt látott benne. – Miért tartod vissza?
- Pardon?
- A mosolygást. – válaszolta Harry, és nagyot harapott a pirítósába. Miután lenyelte, folytatta, látva, hogy a férfi nem fog választ adni. – Láttam, hogy megmosolyogtatott a reakcióm az előbb. A szemedben látszott, de az arcod ugyanolyan merev maradt. Miért?
- Kezd fárasztó lenni, ez a sok „miért?”, Potter.
- Sajnálom. De engem igazán érdekel – adta meg a kegyelemdöfést, és még maga is érezte, hogy az előbbi gyér bocsánatkérésében egy csepp megbánás sem volt.
- Én… nem is igazán tudom – kezdett bele végül, Piton. Harry gyorsan letette a pirítósát a tányérjára, és csak rá figyelt. Semmit nem akart elmulasztani, amit a férfi mondott. – Már nem is emlékszem, mikor kezdődött ez igazán. Talán gyerekkoromban, amit te is jól tudsz, hogy milyen volt – masszírozta meg az orrnyergét a férfi, mintha erős fejfájás gyötörné.
- Én értem, hogy eddig nem volt okod, hogy mosolyogj, és mindent álcáznod kellett. De most már megtehetnéd, nem? – mutatott rá Harry a szerinte alapvető tényre.
- Ebben igazad is lehetne, de a régóta berögződött dolgokat nehéz elhagyni. Ezen felül a Malfoyok is az érzelmek álcázásának nagy mesterei, és azt hiszem, túl sok időt töltöttem náluk, ami nagyban befolyásolta az én képességemet is.
- Egy kém mindent tudjon jól leplezni, nemde? – kérdezett vissza Harry egy szemtelen vigyorral.
- Ahogy mondod, Potter. Ahogy mondod – horkantott fel a bájitalmester. – Viszont most fejezd be a reggelit, és pihenj le egy kicsit. Az a séta sok erődet ki fogja venni, és nincs kedvem a karjaimban visszahozni téged a házba.
Harry csak bólintott, majd tovább rágcsálta a pirítósát, amit aztán leöblített egy nagy pohár narancslével. Végül felállt az asztaltól, és a mosogatóhoz lépve berakta a tányérját és a poharát, és visszavonult a szobájába.
Az ablak tárva nyitva volt. Kint felhők kavarogtak az égen. Sötétek voltak, és vihart ígértek. Falevelek kavarogtak a felkeltett szélben, de Harry kihajolva élvezte az arcát simogató szellőt. Kellemes volt, szinte olyan érzés, mint amikor régen Mrs. Weasley könnyű érintésekkel cirógatta meg a bőrét.
- Harry! Mondtam valamit! – hallatszott be Piton hangja kintről, mire Harry elmosolyodott, ma már nem is tudta hányadszorra.
Sóhajtva fordult el az ablaktól, és lerúgva a cipőjét az ágyára heveredett. Annak most is kellemes mentaillata volt, de rajta maradt Piton egyedi aromája is, ami kellemesen csiklandozta az orrát. Mélyebbre fúrta a fejét, és nagyot szippantott az illatból. Túlságosan kellemes volt, túl jó. Újra sóhajtott.
Emlékezett, hogy Luciusnak is hasonló illata volt, mint Pitonnak, csak kicsivel édesebb. Amikor a hosszú, szinte ezüstös haj betakarta egyszer, mert a férfi megölelte, szinte ugyanilyen illat csapta meg az orrát. A bájitalmesteré valamivel fanyarabb volt, férfiasabb, de Harry emlékezett, hogy Lucius illata is ugyanannyira elbódította, mint most Pitoné.
Gondolatban felnevetett, mikor eszébe jutott, hogy másodévben mennyire gyűlölte az idősebb Malfoyt. Persze ezt csak mostanra változott meg, miután rájött a pozíciójára, ami hasonló volt Pitonéhoz, és vele is sok időt töltött. Legtöbbször beszélgettek, de volt, hogy csak csendben üldögéltek a Roxfort különszobájának a nappalijában, ahol azokon az estéken, amikor Voldemort gyűlése után a férfi jelenteni jött a Főnix rendjének, tartózkodott.
Ezek a beszélgetések tartalmasak voltak. Eleinte csak Voldemortról szóltak, de ahogy egyre jobban megismerte a férfit, és ő is megismerte őt, úgy tértek át egyre személyesebb témákra, míg végül Harry odáig is eljutott, hogy elmesélte neki azt is, hogy a süveg a Mardekárba akarta osztani, de ő nemet mondott erre az ajánlatra, visszautasította.
Ezután a férfi napokig nem beszélt vele. Utólag visszagondolva mindketten nevetségesen viselkedtek. Lucius azért, mert ennyire a szívére vette ezt a dolgot, és képes volt annyira gyerekesen viselkedni, hogy mint egy ötéves, némasági fogadalmat tett felé nézve. Ő maga meg azért, mert hitt azokban a dolgokban, amiket Ron mesélt neki. Persze gyerek volt, és nem volt túl sok világképe. Ezt végül Lucius is belátta, és miután öt percig rendíthetetlenül figyelte azzal az átható ezüst szemeivel, amitől neki izegni-mozogni támadt kedve, elmosolyodott, és megkérte, hogy játszanak egy parti sakkot.
Ezekhez a beszélgetésekhez olykor csatlakozott Piton is. A legtöbb esetben a pincében maradt, mivel ritka volt, hogy nem vetett ki rá Voldemort egy cruciót, és ezért nem kellett ápolnia magát, hogy következő nap úgy állhasson ki a katedrára tanítani, mintha mi sem történt volna.
- Harry? – szakította hirtelen szét a gondolatait Piton hangja. Kinyitva a szemét megpillantotta a férfit, ahogy az ágya szélén ül. – Még azt sem vetted észre, ahogy bejövök – feddte meg a fiút a bájitalmester.
- Ó, sajnálom. Elgondolkodtam – vörösödött el Harry. Örült, hogy a párna aránylag eltakarja paradicsom piros arcát. De nem ámította magát, hogy Piton nincs tisztába a zavarával.
- Igen, azt éreztem. A Luciusról szóló gondolataid szinte betöltötték az egész lakást. Tudtam, hogy jóban voltatok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Félreismertem – vallotta be Harry pár perces hallgatás után. – Azt hittem, hogy rossz ember, pedig nem az.
- Tudom, Harry. De az emberek sokszor esnek ebbe a hibába, nincs okod ezért is hibáztatni magadat.
- Hiányzik – szakadt ki hirtelen belőle. Piton válasza csak egy felhúzott szemöldök volt.
- Ó, istenem, nem úgy! – vörösödött el még jobban Harry, és hasra fordulva teljesen a párnába temette az arcát, még ha ez azt is jelentette, hogy odébb csúszva az ágyon a férfihoz nyomódott a teste.
- Utaltam én ilyesmire? – kérdezett vissza szórakozottan a bájitalmester.
- Láttam, hogy néztél rám! Ismerd be! – mormogta ki a párna alól, majd kissé oldalra fordítva a fejét, fél szemmel a férfira sandított.
- Nem értem, mit kellene beismernem – húzta fel megint a szemöldökét Piton, miközben felállt, és az ajtó felé indult. – Pihenj még egy kicsit a sétánkig. És ha lehet, zárd el inkább a gondolataid. Kedvelem Luciust, de nincs kedvem nekem is egész nap a képével a fejemben rohangálni, hiába találod te ezt kellemesnek – húzódtak vékony, kissé kegyetlen vigyorra az ajkai, miután befejezte a mondatot.
Harry, ha lehetett, még jobban elvörösödött, de inkább nem szólt semmit, mert tudta, hogy fölösleges lenne. A férfi annyira zseniálisan bánt a szavakkal, hogy olykor már irigyelte ezért. Bár inkább lemondana erről a képességről, ha az azzal jár, hogy valakinek ennyire csípős nyelve lesz, mint Pitonnak.
Lassan, de biztosan, úgy, hogy szinte észre sem vette, álomba merült, gondolatai között ezúttal Lucius helyett Perselus Piton képével, mint a napokban legtöbbször.

***

- Harry…
- Hmmm… - nyöszörgött egy kicsit a fiú, és a hasára fordult. Az ágyneműje kellemes testhőmérsékletű volt, és ő még mélyebbre fúrta magát bele.
- Harry, kelj fel!
- Csak még egy kicsit – motyogta válaszul a kissé ideges hangnak, és oldalra nyúlva elkapta a kóborló kezet, ami a paplanját akarta lerántani, és maga felé húzta. Érezte, ahogy egy nagyobb test félig rá, félig az ágyra esik, de nem igazán zavarta. Még egy kicsit megrántotta a kezet, addig, hogy amikor az oldalára fordult, a másik karjával átölelhesse azt, mint egy plüssállatot szoktak. A puha anyag, ami borította, kellemesen meleg volt, és jó illatú. Harry, mint egy macska dörgölőzött hozzá, miközben apró, nyöszörgésszerű hangokat adott ki magából.
- Potter!
- Mi? – nyitotta ki félig a szemeit Harry az erélyes hangra, ami majdnem a füle mellől szólt. Túl közelről. – Ó! – akadt el a hangja, amint felfogta valamennyire a helyzetét.
A dolgok homályosak voltak a szemüvege nélkül, és az álom sem röppent ki még teljesen a szeméből, így kellemesen kótyagos volt még. De azt tökéletesen látta, hogy ő az oldalára fordulva öleli Piton kezét, aki több mint ingerültnek látszott.
- Potter! – csattant fel újra a férfi, és megpróbálta kirántani a kezét a szorításból, amiben eddig Harry tartotta. Most már akadálytalanul tudta kihúzni, ahogy felülni is. Méltóságteljesen próbálta meg lesimítani zilált talárját, és rendezni a lélegzetvételeit. Harry kissé aggódva várta a letolást, amit ezért kap.
- Sajnálom! Nem igazán voltam… tudatomnál.
- Az nem kifejezés, Potter! Öltözz, ha már te akartál kimenni, ne rád kelljen várni! – köpte a fiú felé a szavakat, majd libbenő talárral kivonult az ajtón. Bezárva maga után.
Harry kissé zavarodottan nézett a csukott ajtóra. Nem gondolta volna, hogy ennyivel megússza. Persze, aludt, ezért nem volt teljesen tudatában annak, amit tesz, de hát régebben ilyesmi sose tartotta volna vissza a férfit attól, hogy letolja. Harry érezte, hogy valami megváltozott közöttük. Nem tudta, hogy maga, Piton, vagy mindkettőjük, bár hajlott az utolsó felé.
Megpróbálta félretenni egyelőre ezt a gondolatot, és lassan kikászálódott az ágyból, és a szekrényhez lépve öltözködni kezdett. Mire végzett, már hallotta, hogy Piton léptei elhaladnak a szobájának az ajtaja előtt, miszerint ő is indulásra kész van.
Még gyorsan felhúzta a cipőjét, majd kinyitva az ajtót a bejárathoz sétált, ami tárva nyitva volt, és nyílásban a bájitalmester állt.
- Indulhatunk? – kérdezte, amikor mellé ért.
- Igen – húzta kis mosolyra az ajkait Harry, és kilépett az ajtón.
Maga sem értette, hogy miért remegtek ennyire a lábai. Alig tett meg pár lépést, máris úgy érezte, hogy összeesik. Piton szilárdan állt mellette, és érezte, hogy a karjai megfeszülve várják, hogy átkarolhassák, ha meginogna. De nem akart összeesni. Tovább akart menni, de nem volt rá képes.
Néhány lépésnyire álltak a kis kerítéstől, ami után a végtelennek tűnő pusztaság következett. Az égen viharfelhők kergetőztek, és Harry úgy érezte, mintha a lelkéből szabadultak volna ki.
- Mi a…? – kérdezte előre meredve. Hallotta, hogy a hangja is ugyanannyira remeg, mint amennyire a lábai.
- Emlékszel még mit mondtam nem oly rég a gyógyulásoddal kapcsolatban? – nézett rá a bájitalmester. Szemében egy kevés aggódás csillogott.
- A védelmi mechanizmusról?
- Pontosan.
- Ez is? – kérdezte Harry, miközben próbálta arra utasítani a lábait, hogy megtegyenek még egy lépést. A szíve ki szeretett volna menni a pusztába, hagyva, hogy a már lassan viharos szél keresztülsüvítsen a testén, de az agya nem akart engedelmeskedni. Érezte, hogy lassan a hatalmába keríti a pánik. – Miért? – szakadt ki belőle. Még a saját maga számára is kissé hisztérikusnak tűnt a hangja.
- Először is a legfontosabb, hogy nyugodj meg, Harry! Számítottam valami ilyesmire, ezért pár lépésnyire balra átalakítottam egy seprűből egy hintaágyat. Most odamegyünk, és leülünk, rendben? Utána megbeszéljük. – Piton hangja olyan volt, mint a nyugalom szigete. Szilárd, mély tónus, ami lassan folyt végig a tudatán, megnyugtatva.
- Hintaágy? – kérdezett vissza kissé kételkedve, hogy jól hallotta-e.
- Igen. Ha balra nézel, már meg is láthatod. Gyere – karolta át a derekát.
A hintaágy tényleg nem volt távolabb pár lépésnyinél. Piton úgy helyezte el, hogy félig kintre, félig a házra nézzen. Körülötte vadvirágok nőttek, de mögötte néhány méternyire már a bájitalmester kertje következett, ahol Harry ilyen távolságból is felismert néhány gyógynövényt, amit bájitalokban szoktak használni. Amikor leültek, Harry úgy érezte, mintha a lelkéről egy mázsás kő gurult volna le.
- Mikor fog ez elmúlni? – kérdezte megborzongva. Nem akart arra gondolni, hogy hónapokig tart el ez az egész. Ha még a házból is alig tud kilépni, hogy megy vissza a Minisztériumba?
- Rajtad múlik, Harry – sóhajtotta Piton.
- Rajtam? De mi van, ha egyedül nem vagyok rá képes? Dracóéknak nincsen annyi idejük, míg önmagamtól összeszedem magam!
- Eddig is mindenben segítettem, nem? – vágott közbe a férfi, megelőzve a további önmarcangolást, ami ki akart szakadni belőle.
- De, igazad van – adta meg magát.
- Talán meggyorsítja a gyógyulásod, ha most végighallgatsz – kezdett bele óvatosan Piton a mondandójába. Harry rögtön felkapta a hangsúlyra a fejét, és reménykedően nézett rá. Bármit megadott volna azért, hogy gyorsabban gyógyulhasson. – Tudom, hogy furcsa azt hallanod, hogy a Malfoyok szorult helyzete akadályoz a gyógyulásodban, de ez így van. Ezáltal még több stressznek teszed ki magad, amitől még kevésbé vagy képes feldolgozni mindazt, ami történt veled. Úgy gondoltam, jobb, ha tudod, hogy Ms. Granger és Mr. Weasley úgy gondolták, hogy jó griffendéleshez méltóan kiállnak a Malfoyok mellett.
- Hogy micsoda? – kérdezett vissza megdöbbenten.
- A barátaid a védelmükbe vették a két Malfoyt. Eddig kérdéses volt, hogy mennyi idejük van hátra, de ők kiharcolták, hogy védőőrizet alá kerüljenek, és ne maradjanak az Azkabanban, amíg elő nem kerülsz. A miniszter egy hónapnyi haladékot adott nekik, aztán újra összeül a bíróság. Ezt a hosszú időt Ms. Grangernek köszönhetik, akinek volt annyi esze, hogy emlékekkel támassza alá azt, hogy Draco és Lucius a jó oldalon álltak a Végső csata pillanatában. Sajnos mivel a többiről csak neked és nekem van tudomásunk, a teljes szabadságot nem tudták kiharcolni.
- Ez azt jelenti, hogy van remény? – nézett fel a férfira Harry. Az előző megkönnyebbülése, hogy mégse ment ki a kapun, semmi se volt ahhoz képest, amit most érzett.
- Igen. Kaptunk egy hónapnyi haladékot.
Harry az arcát a kezei közé temetve zokogni kezdett.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett ez a fejezet! ^^ Remélem hamarosan lesz folytatás! :)
    A kezedre vigyázz, ne erőltesd meg magad! Ha fáj a kezed akkor, ne írj, mert a végén komolyabb bajok lesznek! Szóval csak óvatosan! :) Nagyon élveztem a fejezetet! ^^

    Puszi!~♥,
    Amuchan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :)
      A folytatással meg úgy igyekszem, ahogy tudok, és a kezem is kímélem. Amint jól lesz, már gépelek is! :)
      Köszönöm, hogy írtál! ^^

      Törlés
  2. Szia jó volt a fejezet de már nagyon várom az uj részt kérlek sies vele bele halok az izgulásba fügőőőő lettem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, most irulok-pirulok, hogy ennyire tetszik. :) Nagyon jól esik, hogy ennyire szereted a történetet, hogy függő lettél. :)))
      A folytatásról meg.... hát most a szégyentől pirulok kicsit, mert még nagyon az elején vagyok sajnos, így nem tudok ígérni semmit, hogy mikor hozom, csak hogy igyekezni fogok ^_^"
      Köszönöm, hogy elolvastad, és kritikát is hagytál!! És tényleg megpróbálok sietni a következővel! :))

      Törlés