2013. október 5., szombat

Frissültem


Nem, még nem felejtettem el a blogot. Minden készülget, sajnos lassan, főleg az egyetemnek köszönhetően, ahol hajtanak minket rendesen, úgy, hogy olykor kis sem látszom a tanulnivalóból már most - pedig még híre sincs a vizsgaidőszaknak.
De ettől függetlenül hirtelen ötlettől vezérelve gyártottam egy új dizájnt, és akkor már ki is egészítettem picit a blogot, mert eléggé zavart, hogy szétszórva vannak a dolgaim. Így ezután a jobb oldali menüben megtalálhatjátok két részre szétszedve az írásaimat, a kisregények és novella fülben. Ezen felül csináltam egy részletesebb készül menüt is, ahol az eddig ismeretlen, épp íródó fanficeim tartalma is megjelenik.
Ettől függetlenül arra jutottam, hogy megtartom a lentebb található listát is (amit kiegészítettem, hogy épp milyen állapotban vannak az írásaim), és a kis képeket is, amiken keresztül az épp adott írásaimhoz lehet jutni, mert már nagyon a szívemhez nőttek, és nem volt szívem kitörölni őket. Remélem megértitek. :)
A magamról menüben kissé hosszabban olvashattok rólam.
Vendégkönyvet is nyitottam, dacára arra, hogy az oldalam nem élvez túl nagy látogatottságot, gondoltam, azért mégiscsak legyen, hátha valakinek valami óhaja-sóhaja van.
Remélem senki nem pártol el tőlem a nem gyakori frissítéseim miatt. Igyekszem. Tényleg. 

Rozmaring

2 megjegyzés: