Csak egy átlagos nap

Valentin nap, egy kicsit másképp.

Romantikus, Dráma

Draco Malfoy x Harry Potter

cím: Csak egy átlagos nap
írta: Rozmaring ~ Salvi
íródott: 2011. 02. 02. - 2011. 02. 13.
korhatár: NC-17
fandom: Harry Potter
páros: Draco Malfoy x Harry Potter
figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, enyhe hurt/comfort
műfaj: romantikus, dráma, oneshot


Az írás a Varázsskatulya 2011. évi Valentin napi kihívására készült.




Harry Potter gyűlölte a Valentin napot. Még élénken éltek benne a másodévben történtek emlékei, amikor Ginny Weasley, Lockhart elvetemült ötletén felbuzdulva azokat a „kedves” sorokat küldte neki. Amiket ő egyáltalán nem akart hallani, mégis rákényszerítették, sőt, hogy még jobb legyen a helyzet a fél Roxfort rajta röhögött, Draco Malfoyjal az élen.
Egyszóval Harry Potter abban az évben véglegesen meggyűlölte mind a Valentin napot, mind annak hozzátartozó„kedvességeit”.
Most, hogy immár hetedéves lett, se volt ezzel másként. A másodévben történtek óta megélt még pár Valentin napi esetet, és mikor az egyik lány - történetesen Cho - épp Valentin napján szakított vele, végképp elhatárolta magát mindenféle Valentin nap megünnepelésétől.
Keményen összeszorított szájjal határozta el, hogy a tudatából is kitörli a február tizennegyedikének még az említését is. Számára megszűnt az a nap. Olyan nap lett, mint a többi. Egy átlagos, fáradalmakkal teli nap.
Mégis, ahogy egyre közeledett az ominózus esemény, nem tudta nem észrevenni a diákok nagy részében végbement változásokat. A katalógusokat, amik a lányok kezében volt, amit úgy szorongattak, mint valami felbecsülhetetlen értéket, és amik csokoládék leírásainak tömkelegével voltak tele, mind arra várva, hogy válasszanak közülük, és valaki olyannak adják, akit igazán szeret a választott. A boldog, szikrázó mosolyokat, a várakozással teli szemeket.
Harry tompán fénylő tekintettel szemlélte ezeket a lányokat, és akármennyire is tiltakozott az érzés ellen, valamiféle féltékenységet érzett. Féltékenységet, mert nekik van kinek adni, van kitől kapni. Míg neki nincs.
Mióta Chóval szakítottak, nem mert újra lánnyal kikezdeni. Ágyában egyre többször fordultak meg a fiúk, de bennük is csalódnia kellett. Egyikük sem volt az igazi. Igaz, velük legalább jobban élvezte a szexet, mint Chóval valaha.
Élvezet érzelmek nélkül. Ez volt Harry Potter élete.
Ahogy Draco Malfoyé is, de ő lényegesen másképp látta át a helyzetet. Ő ugyan nem vágyott semmiféle érzelmes ömlengésre, bármiféle csokoládéra se formába öntve, se olvasztottan, sőt, semmilyen formában. Igaz, nem vetette meg az édességeket, de amikor ránézett egy ilyen dologra, mindig finoman összeráncolt orral gondolt arra, hogy akár egy szem bekapása után mi is történhet a testével.
Így Draco Malfoyról el lehetett mondani, hogy életében úgy kerülte az édességeket, mint más a pestist.
Dracónak a Valentin nap nem volt más, mint egy átlagos nap, amikor lényegében többen járultak elé, kifejezve imádatukat, hogy aztán cserébe kapjanak egyet a szokásos Malfoy-féle gúnyos mosolyból. De lényegében, Draco Malfoy sem szívlelte igazán az említett napot.



OooOooO
Harry lassan nyitotta ki a szemeit, szokva az ablakon át beáramló sárgás fényt, ami pont a szemébe ömlött. Óvatosa mozgatta meg elgémberedett tagjait, amikor is rájött, hogy az egész éjszakát a Griffendél klubhelyiségében található egyik kényelmes foteljében töltötte. De akármennyire volt kényelmes a fotel, Harry minden egyes porcikája tiltakozott mindenféle megmozdulástól a nem túl kényelmes fekhely miatt.
- Azt a… - szitkozódott csendben a fiú, mikor kiroppantotta a gerincét, és megmarkolta görcsös vállait.
- Áh, Harry, haver! Már mindenhol kerestelek! – A hang minden kétséget kizárólag Rontól érkezett, aki hangosan csattogott le a lépcsőn, barátja felé tartva. És az említett „mindenhol kerestelek” helyek, ezek szerint csak a hálóhelyiségre, és a fürdőre korlátozódtak.
- Megtaláltál – morogta Harry, mikor Ron elé ért, és szeplős arcával szemtelenül vigyorogva bámult le rá.
- Tudod mi lesz egy hét…
- Igen Ron, tudom.
A másik vigyora még szélesebbre húzódott.
Ron tudott a helyzetről, amit Harry nagyon bánt. A helyzet újfent kezdetét fogja venni egy hét múlva. A probléma Ginny Weasley volt. Mert az ominózus másodikban történt eset nem tántorította vissza. Még akkor sem, mikor Chóval járt. Minden évben megkereste Valentin napon. Minden egyes alkalomkor az orrára kötötte imádatát, rajongását, más-más formában tudatva.
Harry nagyot nyögött a gondolatra, hogy a vörös forgószél újra megjelenhet, és felkavarhatja a már eddig sem éppen zökkenőmentes életét.
Hiába kosarazta ki mindannyi alkalommal, a lány sosem nyugodott bele a veszteségbe. Soha. És Ron ezt nagyon jól tudta. És hetente egyszer minimum az orra alá is dörgölte.
Harry nem akarta beismerni magának, de mióta Hermione és Ron összejöttek, hanyagolva érezte magát, így az a pár mondat, amit Ron olykor-olykor az orra alá dörgölt, még ha ilyen eseteknek a felemlegetésére is pazarolva, boldogsággal töltötte el.
Felesleges harmadikká vált. Mióta Voldemortot legyőzte, mindenki elfelejtette. Most már végig tudott menni úgy a folyosón, hogy ne bámulják meg, el tudott menni vásárolni anélkül, hogy akárki megállította volna egy szóra. Elfelejtették őt. Mintha amint teljesítette volt a rá kiszabott feladatot, eltűnt volna a Földről.
Nagyot sóhajtott, mikor látta, hogy Ron ábrándos szemekkel a lányháló ajtajára néz, és lélekben már megint máshol jár.
Mióta Ron Hermionéval járt, Ron megváltozott. Szokásos fejetlenségei teljesen eltűntek, megpróbált mindig a legmegfelelőbben viselkedni. Ilyenkor Harry, szégyenszemre mindig arra gondolt, bárcsak nem jöttek volna össze barátai, és akkor még mindig kimentek volna a parkba hógolyózni, éjszakánként kimentek volna a láthatatlanná tévő köpeny alatt, és sok hasonló meggondolatlanságot végezhettek volna. Együtt.
- Lemegyek reggelizni. – Ron nem válaszolt, csak aprót bólintott, hogy értette. Harry mérgesen ráncolta össze a szemöldökét. A régi Ron nem engedte volna el. A régi Ron azt mondta volna, hogy várja meg, és menjenek együtt.
Puhán tette le a lábait a földre, majd egyetlen sima mozdulattal felállt. Lendületes léptekkel hagyta el a klubhelyiséget, először a hálókörlet felé indulva. Ott magához kapva pár ruhadarabot, kiugrott a portrélyukon, és a prefektusi fürdő felé vette az irányt. Az egyetlen dolog, amiért hálás volt Ronnak, az a prefektusi fürdőbe vezető jelszó volt. Azt legalább megosztotta vele. Persze, amíg Hermionétól meg nem kapta a letolást, hogy így kiadja a prefektussággal járó engedményeit olyannak, aki nem kapta meg ezt a megtiszteltetést.
Végül azonban mindig valahogy sikerült kicsikarnia Ronból a jelszót, megígérve neki mindent, csak legyen pár órája csendben a hatalmas fürdőben, ahol kedvére gondolkodhatott. Nem mintha egyébként mostanában nem lett volna rá ideje.
Mióta Dumbledore meghalt, még az-az egy ember is elveszett, akivel meg tudta volna beszélni a gondjait, amik nyomasztották a szívét. Így maradtak a gondolatok.
Miért felejtették el? Miért?
Halkan suttogta el a jelszót, majd ugyanolyan hangtalanul lépett be a fürdőbe, útközben azonnal ledobva a pólóját. Épp lehúzni készült a nadrágját, mikor tudatosult benne, hogy nincs egyedül. Egy másik fiú úszta a hosszokat a medencébe. Amikor annak kibukkant a vízből a feje, a habrétegen keresztül, Harry hátraarcot csinálva vette kézbe az éppen elhajított pólóját.
- Sajnálom, nem láttam, hogy már van bent valaki. Máris megyek. Majd visszajövök később.
- Nem zavarsz. Maradj nyugodtan.
Harry összezavarodottan fordult vissza, és meglepődött tekintettel konstatálta, hogy aki a vízbe lustán evez kezeivel, az Draco Malfoy.
Érezte, hogy a grafitszürke szemek az arcát pásztázzák, mire a nyakán kiindulva halvány pír lepte el a bőrét.
Az utóbbi időben a smaragd tekintet többször állapodott meg a tejföl szőke varázslón. Harry először képtelen volt megérteni, hogy mi lelhette a másikat. Mert az megváltozott. Szokásos beszólásai elmúltak, mikor összefutottak a folyosón, csak egy kurta biccentést kapott, és már ment is tovább. Minél tovább gondolkozott, annál jobban belezavarodott, majd az egyik, – a sokadik – álmatlan éjszakája alkalmával rájött.
A szőke fiú egyedül járta a folyosókat. Elvesztette az apját. Elvesztett mindenkit. A fontos szerep, amit betöltött, immár nem létezett. Egy lett a sok fiú között. És nem volt senkije.
Harry először megsajnálta. Majd rájött, hogy ez az érzés nem helyes, - legfőképpen Malfoy nem akarná - és egyre többet gondolva rá, átcsapott a sajnálata valami érdeklődéssé a másik felé. De sose vette a bátorságot, hogy odamenjen az egyedül ácsorgó szőkéhez, esetleg leszólítsa.
- Mi van, Potter? Ott fogsz ácsorogni, míg kihűl a víz? Ha félsz, hogy megleslek, megígérem, hogy elfordulok, míg bejössz a vízbe. – Áh, igen, ez már a hamisíthatatlan Malfoy volt.
- Öhm… jó, rendben.
Harry újra ledobta a padlóra a pólóját, majd sebesen kilépett a nadrágjából, lerakta melléjük a kezében tartott ruhakupacot, és már bele is csobbant a meleg vízbe.
Arcán halványan ült a pír, ahogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Nem mert Malfoyra pillantani, azonban érezte, hogy a másik tekintete szinte lyukat éget a hátába.
- Tudod, sose gondoltam volna, hogy egyszer pont Harry Potterrel fogok fürdőt venni – susogta a mardekáros fiú, közelebb úszva Harryhez.
- Ezzel csak egyet tudok érteni. De nem találok benne semmi kivetni valót. – Harry maga se tudta miért, de a másik felé fordulva, magabiztosan intézte hozzá a szavait.
- Ezzel nem vitatkozok – húzta félmosolyra az ajkait Malfoy.
Szünet állt be. Harry kellemesen lubickolt a majdnem forró vízbe, ami lustává tette, és eltompította az érzékeit. Szemét egyre többször hunyta le, szinte majdnem teljesen elfeledkezett a közelébe tartózkodó Malfoyról. Az a folytonos feszültség, ami beleszőtte magát a sejtjeibe, most feloldódott. Tökéletes biztonságba érezte magát.
- Potter?
- Hm? – nyitotta ki lustán a szemeit az illető, hogy az ezüstszürke szemekbe pillanthasson.
- Mostanában nem látlak Vízlipatkánnyal és a Sárvérűvel. Összevesztetek?
Harry morcosan meredt beszélgetőpartnerére, aki erre csak felhúzta szép ívű szemöldökét. A percek szinte észrevétlenül teltek, és mikor már úgy látszott, Malfoy már nem is vár választ, Harry megszólalt.
- Ron, és Hermione – a két nevet szinte kihangsúlyozta – járnak.
- Szóval felesleges lettél?
- Mondhatjuk. – Harry lehunyta a szemeit, és még akkor sem nyitotta ki, mikor Malfoy újra megszólalt.
- Nem… rossz érzés?
- Nem hiszem el Malfoy, hogy ténylegesen érdekelne, hogy rossz érzés-e az, hogy az úgynevezett barátaimat nem érdekli, hogy mi van velem.
- Csak kérdeztem.
- Sajnálom – sóhajtott Harry, és rápillantott a mellette úszó alakra.
Malfoy fürkésző tekintettel nézte. Mintha tényleg érdekelte volna, hogy mi van vele. A szürke szemek a smaragdba pillantottak, és három teljes percre összekapcsolódtak.
- Igen. Rossz érzés. Kifejezetten az. Főleg, ha azt vesszük, hogy elveszítettem ezzel mindent. Legyőztem Voldemortot, azonban ezzel elveszítettem mind azt, aki voltam – bár ennek igazából örülök – és a barátaimat is, ahogy Dumbledort, Siriust, Remust. Mindenkit, aki megértett. Egyszóval pocsék érzés.
- Megértelek.
- Hm?
- Azt mondtam Potter, hogy megértelek. Túl jól is – húzta el a száját a szőke.
- Igen. Az apád, a tekintélyed, a családod… nem könnyű.
Újra szótlanságba merültek, de ez nem volt most se kínos, se fagyos. Olyan megértő, meleg csendesség, ami körbevette őket. A sorsuk, a múltjuk, különbözött, de elérkezve a fordulóponthoz most összekapcsolódott.
Draco Harry arcára meredt, és ott kutatott valami után, amit nem talált meg. Hozzászokott, hogy mióta Voldemortot legyőzték, mindenki szánalommal, és sajnálattal tekint és gondol rá. Ezt kereste most Potteren, de semmi ilyesmit nem látott. Az ezüstszürke szemek végigpillantottak a másik lehunyt pilláin, a határozott arcélen, a barnás bőrön, a szép ívű nyakon, és meg kellett állapítania, hogy Harry egészen szemrevaló volt, ahhoz képest, ahogy pár éve kinézett. Szokásos rövid, fekete haja most majdnem a válláig ért, igaz, még most is kuszaságban állva, de jóval rendezettebben. Az arca is megnyúlt, férfiasabb lett, mégis a vonásai lágyak voltak. Nem is beszélve a hihetetlen zöld szemekről, amiket immár nem takart szemüveg.
- Potter. Jössz reggelizni?
- Egy perc és megyek. Túl kellemes itt lenni. Semmi kedvem visszamenni, és idiótán vigyorogni, hogy minden rendben van.
- Akkor miért teszed?
- Most megfogtál Malfoy.
Harry egy vigyort villantott rá, majd kecsesen kiemelkedett a vízből, mire Draco akaratlanul is nyelt egyet. Azonban ebből Harry semmit nem vett észre, csak kilépett a medencéből, és máris bebugyolálta magát egy puha, bolyhos törülközőbe, és a földre leszórt ruhái irányába fordult.
Ahogy lehajolt értük, Malfoynak tökéletes kilátása nyílt a feszes fenekére, amire a hajolás következtében rásimult a textília, kiadva minden domborulatot.
Malfoy egy ragadozó tekintetével mérte még egyszer végig a másikat, majd ő is követte, ki a vízből. Azonban ő résen volt, és érezte magán a másik pillantását, ahogy végigkövetik a mozdulatait. Kicsit rájátszva riszálta meg a csípőjét, ahogy ellépett a törülközőkhöz, majd egy sima mozdulattal hajolt le érte, hogy aztán vizes szőke tincseit a háta mögé dobhassa.
Hallotta, ahogy Potter nyel egyet mögötte, mire mosolya még szélesebb lett. Elégedetten húzta magára a pólóját, tudva, hogy a kis előadása sikerrel zárult le. Nemhiába, Potter is csak férfiból van.
Együtt indultak kifelé, hangtalanul lépdelve egymás mellett, majd megálltak a nagyterem ajtaja előtt, és újra összekapcsolták a tekintetüket.
- Tudod, Potter, igazán élveztem a beszélgetésünket.
- Szintúgy, Malfoy.
- Mit szólnál, ha a közeljövőben még megejtenénk pár hasonlót?
- Enyém lenne a megtiszteltetés – vigyorodott el a griffendéles. Smaragd tekintete vidáman csillogott fel. Élvezte, ahogy játszott Malfoyjal.
Együtt tárták szélese az ajtót, majd együtt léptek is be rajta.
Minden szem feléjük fordult, ahogy egy biccentéssel elbúcsúztak egymástól, és ki-ki a saját asztala felé indult. Azonban Draco szemét nem kerülte el a tény, hogy Harry, a szokásos pad közepén levő helye helyett az ülőalkalmatosság egész szélén, távol mindenkitől foglal helyet. Senki nem tekintett rá, mintha nem is létezett volna.
Harry, mintha megérezte volna, hogy nézik, Dracóra pillantott, majd megvonta a vállát, mire a szürke szemek összeszűkültek.
Harry egy sóhajjal látott neki a reggelinek.

OooOooO
Az ez utáni következő hétben, mikor valaki a folyosón sétált, meglepő látványba ütközhetett, ha jó helyen járt, jó időben. A nevezetes látvány pedig Harry Potter és Draco Malfoy személye volt, akik egy-egy ablakmélyedésben állva beszélgettek.
Harry roppantmód élvezte ezeket a beszélgetéseket, hisz már elege volt a sok magányosan töltött percekből, az állandó gondolatoktól, amik a fejét kínozták. És most ezeket Draco mind megszüntette. Ő maga sem értette, de a másik jelenléte megnyugtatta, engedte ellazulni.
Harry Potter bízott Draco Malfoyban.
Éppen egy igazán bonyolultnak hangzó kviddicsről szóló vitába bonyolódtak az éjszaka közepén, mikor Ron és Hermione bukkant fel a sarkon. Harry háttal ült nekik, így csak Draco vette észre a közeledőket, ő azonban nem látta értelmét szólni a dologról.
- Harry?! – sikkantotta a griffendéles lány, ahogy meglátta őket.
Draco behunyta a szemét, hisz el tudta képzelni, hogy mi jön most.
- Hermione! Ron! Micsoda meglepetés! Mi járatban? Csak nem randin voltatok?
- Harry? Miért ülsz ebben a… ezen a helyen… a Görénnyel?
- Nem tudom, hogy kettőnk közül ki is az állat, Vízlipatkány – vetette oda foghegyről Draco a mondatot, miközben arcát a szokásos Malfoy-féle hideg maszkká keményítette.
- Beszélgetünk Ron. Tudtommal azt szabad. Nem értem mi ellenvetésed van ezzel kapcsolatban.
- De Harry… ez Draco Malfoy.
- Igen, mint gondolhatod, tisztába vagyok ezzel a ténnyel – válaszolta a hollóhajú fiú teljes nyugalommal, miközben smaragd szemét a barátaiéba fúrta.
- Szóval inkább választod ezt itt, mint minket?
- Ron…
- Ez kell neked Harry? Ez? És milyen Draco Malfoy? Legalább megdugott már? Élvezted mi? Ne várj tőle sokat, eltelik egy hét, úgyis kidob. Hátha olyan szerencsés leszel, hogy pont Valentin napra esik majd. Azt úgyis annyira imádod.
Harry nem válaszolt. Draco látta, hogy a másik pupillája hatalmasra tágul, majd enyhén remegni kezd a keze, de fejét végül lehajtotta, hogy fekete tincsei az arcába lóghassanak, eltakarva a sápadt arcot.
Draco nem tudta mit tesz, de azt érezte, hogy meg kell nyugtatnia a másikat, így tenyerét Harry hátára simította, és végigcirógatta az oldalát.
Hermione látta a gesztust, és tányérnyi szemekkel nézte a kettőst, azzal a meggyőződéssel, hogy minimum olyan bensőséges viszonyba vannak, mint ő és Ron. Hermione látta, ahogy Harry vállai megroggyannak a szavaktól, amiket Ron vágott a fejéhez, és hiába érezte úgy, hogy ezt nem érdemelte meg a fiú, mégis egyetértett szerelmével. Az, hogy legjobb barátja az ellenségével álljon le, és kezdjen viszonyba, elképzelhetetlen volt. És az, hogy eközben nem szólt nekik erről, még annyira is hihetetlen volt, mint az előző.
- Ron… - Harry hangja még a maga számára is elveszettnek tűnt, nemhogy meg tudja győzni a másikat, aki erre csak hangosa felhorkant, és mélységes undorral tekintett egykori barátjára.
- Tudod, Harry Potter. Innentől nem létezel számomra. Gyere, Hermione, menjünk.
Harry nem sírt. Nem érezte azt a kényszert, hogy sírjon, mégis a lelke fájt. Az sírt helyette. Szinte alig érzékelte a hűvös ujjakat, amik cirógatják a hátát, csak mikor egy sápadt kéz fonódott a karjára ocsúdott fel, hogy nincs egyedül. Ránézett a mellette ülőre.
Dracót számára ismeretlen érzések árasztották el. Ahogy belenézett Harry szemeibe, olyat látott, amit soha nem akart látni a smaragd csodákban. Ő úgy szerette a szempárt, hogy vidáman csillognak, esetleg a vágytól, bár ahhoz még nem volt szerencséje.
Most azonban a zöld tekintet megtört volt. Mintha sok-sok kis darab üvegszilánkból állna. Írisze körül folyékony sötétzöld keveredett össze a smaragddal még különlegesebbé téve a szempárt.
- Utálom ezt, Draco. Gyűlölöm.
Malfoy elmosolyodott. Potter először hívta a keresztnevén.
- Akkor gyűlöld. Senki nem mondta, hogy nem szabad. Az, hogy az ostoba griffendéles hajlamaid miatt megtagadod magadtól az érzések ezen formáját, már a saját hibád.
- Malfoy!
- Szólítsd Dracónak kérlek.
Harry arcára halványan ült ki a pír, ahogy felfogta a szőke mondatának jelentőségét.
- Lényegtelen. Tudod, azért valahogy mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége. Régen, annyi hülyeséget csináltunk együtt Ronnal de most… semmire nem lehet rávenni. Imádtam éjszaka kint sétálni a parkban, mert…
- Gyere – ragadta meg Harry kezét Draco, félbeszakítva a mondandóját. A zöld szempár csodálkozva nézett rá. Malfoy türelmetlenül sóhajtott egyet. – Azt mondtad, hogy szeretsz éjszaka kint sétálni a parkban. Most kérlek szépen, éjszaka van. Kimegyünk a parkba. Sétálni.
Draco talpra rángatta kettősüket, majd a kijárat felé indult, azonban pár lépés után megtorpant.
- Nem fogunk kijutni. Mégis hogy a fenébe mászkáltatok ti az éjszaka közepén?
Harry elmosolyodott, majd előre szegezte a pálcáját.
- Invito köpeny!
Pár perc nyugtalan várakozás után feltűnt a begyűjtő bűbájjal idehozott tárgy, és Harry kezében landolt.
- Most már megbocsáss Potter, de szerintem nem sokra fogunk menni egy darab szövettel.
- Á, hidd el, hogy igenis sokat segít nekünk ez a darab szövet – vigyorodott el a másik, és szemébe pajkos fény csillant. Magára kanyarította a köpenyt, és alig bírta megállni, hogy ne nevessen fel hangosan Draco arckifejezéséből.
- Merlinre Harry. Ez egy láthatatlanná tévő köpeny.
- Amit te egy darab szövetnek tituláltál. De igen, az.
- Honnan van neked ilyened? Még apámnak sem sikerült szereznie, épp neked…
- Apám egyetlen hagyatéka a pénz mellett. Ez jutott nekem a személye helyett – felelte epésen a másik, mire Draco azonnal elhallgatott, csak megadóan lépett Potter mellé, és hagyta, hogy a köpeny anyaga őt is betakarja.
Nem szóltak semmit, csak minél közelebb húzódtak egymáshoz, tudva, hogy nem éppen két embernek lett tervezve a köpeny, így résen kell lenniük. Draco megelégelve, hogy nem tudja hova rakni a karját, egyszerűen átfonta a másik dereka körül, és úgy haladt tovább.
Elégtétellel érezte, hogy az érintésre a másik megfeszül, de szó nélkül hagyja a történteket, és úgy siet tovább.
Magába szívta a hollóhajú illatát, ami kellemesen bódító volt. A meleg, ami Harry testéből áradt, beburkolta őt is, átmelengetve hideg ujjait.
Hamarosan kiértek a parkba, ahol Harry lekanyarította kettőjükről a köpenyt, és úgy sétált távolabb, hagyva, hogy Draco keze lecsusszanjon a derekáról. Máris fájó hiányt érzett.
A szőke varázsló nem értette, mit is szeret Harry olyan nagyon ebben a parkban, főleg az éjszaka közepén, de ahogy elnézte a fekete csodával és szeretettel teli zöld szemeit, ahogy a sötét, csillagokkal pettyezett eget kémlelik, megértette.
Harry számára az éjszakai természet olyan volt, mint gyógyír a léleknek. Mesélt neki a fiú a Dursley családnál töltött idejéről, a folytonos munkákról, a szobában való bezártságáról. Az, hogy kint lehet a szabadban, éjszaka, mikor senki nem zavarja, felemelő érzés lehetett a számára.
Draco nem odavalónak érezte magát, betolakodónak, aki megsérti a meghitt egyedüllétet. Azonban mikor Harry ránézett, és a zöld szemeiben visszatükröződött a hold ezüstszíne, úgy érezte megérte.
- Köszönöm, Draco.
- Nincs mit… Harry.
Apró tűz cikázott végig a zöld tekintetben, majd Harry felé indult, és kezét kinyújtva elkapta a másik karját.
Kezét lecsúsztatta a libabőrös sápadt karon egészen a másik kézfejéig, végül hosszú ujjait belefűzte a másik karcsú ujjai közé.
- Mintha valami sétát emlegettél volna – mondta a fekete hajú, és hangjában visszafojtott jókedv volt.
- Séta. Igen. Menjünk.
Draco átkozta magát, mert abban a percben a szokásos Malfoy álarca, és Malfoy higgadtsága szertefoszlott, és zavarodottan ejtette ki a szavakat a másik legnagyobb szórakoztatására. De ő nem nevette ki, csak megszorította az ujjait, és kicsit maga után húzva elindult, így Draco kénytelen volt követni.
Harry a tó felé tartott, meg-megcsúszva a vizes füvön, ilyenkor jobban megszorította Draco ujjait. Ahogy leértek, Harry le akart huppanni a fűbe, de Draco keze visszatartotta.
- Nincs az-az isten, hogy leüljek a csurom víz fűbe – ráncolta össze finoman az orrát.
Harry puhán felnevetett, majd kicsúsztatva az ujjait a másikéból, leterítette a köpenyt a földre, és úgy ült le. Draco követte.
Egy ideig szótlanul ültek, csak csendes lélegzésük törte meg a csöndet. Szerencséjükre enyhe volt az idő, de hamarosan a harmatcseppek megültek a bőrükön, jócskán lecsökkentve a hőmérsékletüket.
- Draco… szeretném látni a napfelkeltét – suttogta mellette a fekete kis alak. Az említett csak felhúzta szép ívű szemöldökét, de nem szólt semmit, csak közelebb csúszott a másikhoz, hagyta, hogy az neki dőljön, így testük melege egymásból tudjon táplálkozni.
Malfoy átkarolta a napbarnított testet, és még jobban magához húzta. Lehelete így a másik nyakánál gomolygott. Mérhetetlenül undorítóan romantikusnak gondolta a helyzetet, mégis, be kellett ismernie, hogy megvan a maga szépsége is.
A színek játszmája, ahogy egymás után megültek az ég alatt, a fák fekete sziluettje, ahogy egyre jobban láthatóan kibontakoznak a homályból, a füvön megülő vízcseppek, ahogy minden egyes parányi cseppen szikrázóan megcsillan a fény. Egy olyan oldalát látta meg a környezetének, amit eddig még sose. Mindezt Potternek köszönhetően.
Ránézett a fekete tincsekre, majd a zöld szempárra, amik a horizontra szegeződtek, úgy várva még több napsugárra, majd a rózsaszín szájra, amik lassan elkékülve engedték szabadon a párafelhőket egy-egy lélegzetkor.
Jéghideg ujjbegyét a másik álla alá csúsztatva maga felé fordította a fejét, és száját Harryére tapasztotta. Puhán keresgélte a másik ajkait, lágyan bebarangolva minden négyzetmilliméterét. Lágyan nyomta sajátját Harryére, és érezte, hogy az elején hideg puhaságok lassan átmelegednek.
Végignyalta a kívánatos alsóajkat, de a várva várt bebocsájtást nem kapta meg. Potter úgy szorította össze az ajkait, mintha az élete múlna rajta. Azonban Malfoyt ez nem zavarta, csak tovább ízlelte a rózsaszirmokat, fosztogatva, nyaldosva, olykor-olykor beleharapva a most már duzzadt testrészre.
Karjai megmoccantak, hogy átfonhassák a másik derekát, így még jobban magához préselve a törékeny, mégis erős testet. Harry ellazulni látszott, és mikor Malfoy újabb ostromot tartott egy levegővétel után, egy határozott nyalás után Harry apró rést nyitott az eddig összepréselt száján, utat engedve a kutakodó nyelvnek.
Draco először meglepődött, de rögtön becsúsztatta nyelvét az apró résbe, hogy immár belülről is megtapasztalhassa azt a csodás ízt, meleget, amit Harry szája biztosított.
Nyelvével óvatosan járta körül a másik száját, minden kis pontot feltérképezve, hogy aztán játékos incselkedésre hívja Harry nyelvét, aki először bizonytalanul, végül azonban meglehetősen intenzíven viszonozza a kutakodó játékot. Harry olykor átvette az irányítást, nem hagyva Dracót mindig a vezető pozícióba, azonban eljött a pont, mikor már nem bírták levegő nélkül, és megszakították a csókot.
Harry elhúzta a fejét Draco szájától, annyira, hogy az orruk még összeérjen, és a szájából kiáramló meleg levegő a másik arcát érhesse. A vékony nyálcsík, ami a szájukat kötötte össze, pár másodpercig bizonyítékként szolgált az előbb elkövetett tettükre, aztán az is elszakadt, és csak a csóktól duzzadt ajkaik, kipirosodott arcuk volt a tanú az iméntikre.
Nem szóltak egy szót sem, csak visszafordultak a tó felé, és tovább nézték az éteri jelenséget.
Végül eljött a pillanat, amikor fel kellett állniuk, és visszasétálni a kastélyba, ahol Harry egy forró csókkal búcsúzott a megilletődött Dracótól, és egy utolsó mosollyal felfelé indult a lépcsőkön.

OooOooO
Következő nap Draco csak a vacsoránál látta Harryt. Mint tegnap is megtapasztalhatta, Harry külön ült a többiektől, mereven, lehangoltan, ám ahogy tekintetük összevillant, egy apró mosolyt villantott rá. Malfoy azonban elkapta a tekintetét, még mielőtt Harry Átkozott Potter elvette volna teljesen az eszét, és a Mardekár asztala felé indult.
Vacsora végeztével azonban kint megállt, és bevárta a hollóhajút, hogy egy kemény, ám annál forróbb csókkal elfeledtesse vele a történteket, majd otthagyja.
Harry leforrázva állt a csarnokban, és bámulta a pontot, ahol Draco az előbb eltűnt. Nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen, végül szó nélkül indult a Szükség szobájába, ahol a szüneteket töltötte, és most az éjszakát. Még megnyalta a száját a csók ízét kutatva, mielőtt belépett volna a szobába, és az ágyra feküdve, mindet elfelejtve kimerült álomba merüljön.

OooOooO
Harry fáradtan nyitotta ki a szemeit, és fejfájás gyötörte. Pár percig csak nyugodtan feküdt, míg leesett neki, hogy hol, és miért van. Leginkább, hogy ki miatt. Kiért. A tettekért. A bizonyítékokért.
Tágra nyílt szemmel nézett körül a Szükség szobájába, amit magának rendelt. Agya épp Dracón járt, így a díszítésben meglehetősen sokat volt jelen a zöld, ami azonban mégsem volt olyan csúnya, mint Harry elsőre gondolta volna. A fekete-zöld ágynemű pedig egyenesen felpezsdítette a vérét, ahogy elképzelte, hogy Draco porcelán bőre izzadtan fekszik rajta, őt átölelve. Nagyot sóhajtva kelt fel.
Ma.
Ma volt Valentin nap.
Mindkét fiú meglehetősen ziláltan esett be a nagyterembe, amiben még alig pár ember lézengett, így egy gyors pillantás után egymással szembe foglaltak helyet. Azonban a csendes, békés légkörüket egy meglehetősen hangos személy, Ron Weasley szakította szét, aki gúnyos mosolyával úgy állt meg Harry fölött, hogy a fekete hajú varázsló egészen eltörpült mellette.
- Áh, itt van. És Mr. Két lábon járó ego is itt ül. Micsoda meglepetések érnek minket az életben, fiúk. Nem igaz?
- Harry? Mit keres itt Malfoy? – kérdezte Dean Thomas, de választ nem kapott, mert Harry, Ron szavaira még jobban összehúzta magát, fejét lehajtva hagyta, hogy fekete hajtincsei az arca elé hulljanak, úgy próbálta kizárni a gúnyos beszédet.
- Áh, tudod Dean, Malfoy és ez itt igazán bizalmas viszonyba kerültek. Dugnak.
- Tudod Weasley, talán ha valami normális mondat is elhagyná, a szádat érdemes lenne rád pazarolni az időmet, de míg ilyen dolgokkal untatsz, kímélj meg a jelenlétedtől, minthogy senki nem hívott ide. Viszlát.
Harry apró mosolyt villantott a szőkére sápadt arcával, azonban azt elkapta a dühös vörös, aki megragadva Harry pulcsiját megpróbálta a lelket is kirázni a fiúból.
- Weasley, húsz pont a Griffendéltől és büntetőmunka, amiért bántalmazta egy társát. Mr. Potter, Mr. Malfoy, maguk velem jönnek – szólalt meg mellettük egyszer csak Piton hangja, mire Ron azonnal elengedte Harryt, aki csendes kupacba állapodott meg a padlón, de a kijelentésre talpra kecmergett, és követte bájitaltan tanárát.
- Tanár úr, nem Potter kezdte a „verekedést”. Weasley nekiesett.
- Köszönöm Mr. Malfoy a felvilágosítást, de magam is tudtában vagyok a szituáció körülményeinek. Kísérje el Mr. Pottert a gyengélkedőre, és lehetőleg próbáljon meg nem újabb vitába keveredni.
Piton szó nélkül hagyta őket ott.
Malfoy megragadta Harry kezét, és egyenesen a hálószobájába vezette, aminek Harry nem igazán volt tudatában. Bent megemelte a még mindig sápadt arcot és maga felé fordította Harry tekintetét, aki belebámult a grafitszürke szemekbe.
- Felejtsd el azt a rohadékot. Most itt vagyok én.
A zöld szemek felcsillantak, és apró rést nyílt a rózsás ajkak között, amit Draco rögtön kihasznált, és ajkait odanyomta Harryéhez. Csókolta a másik puhaságait, nyalta, harapdálta, mígnem fulladozva váltak el.
Apró taszítva lelökte Harryt az ágyra, és kihámozta magát az ingjéből. Egy ragadozó tekintetével bámult az ágyon elterülő csábításra. A barna bőr, ami gyönyörű kontrasztot adott a zöld ágytakaróval, az ágyneművel megegyező tekintet csillogása, a pirosra csókolt duzzadt ajkak látványa maga volt a vágy, és a csábítás, testbe zárva. Lehajolva újra birtokba vette Harry ajkait, majd nyelvével végigcirógatta a nyakát, megszívva, foltot hagyva egy-egy helyen.
Harry nem tudott mást csinálni, csak nyöszörögni, és a fejét dobálni, ahogy Draco kényeztette. Ahogy a fiú meleg nyelve az egyik mellbimbójához ért, mély hangon felnyögött, mire érezte, hogy a másik fiú kemény merevedése a combjához dörzsölődik. Majd a fürge nyelv lejjebb siklott, nyálas csíkot maga után húzva, egészen le a nadrágja széléhez, amit egy pálcaintéssel eltüntetett.
A hideg levegő libabőrt csalt Harry testére, de észlelni sem volt ideje a hidegséget, mert Draco vékony, meleg ujjai az erekciójára kulcsolódtak, és kényeztetni kezdték őt. Újra csak nyöszörögni tudott, mígnem szélesre tárva a lábait kínálkozott fel a másik varázslónak, aki abbahagyva a kényeztetést, elkapta a vörös duzzadt ajkakat egy szenvedélyes csókra.
Draco is zihált, amit Harry apró mosollyal nyugtázott, hogy a szőke is élvezi a dolgot. Maguk közé nyúlva rántotta le a róla a nadrágot, és vette kezébe a már erősen pulzáló merevedést.
- Merlinre Harry – nyögte kifulladva Draco, és a karjaival megtámaszkodott smaragdszemű partnere mellett.
Egyiküknek sem kellett sok, és elérte őket az orgazmus okozta kellemes bódultság. Ám Draco nem sokáig hagyta a homályos gyönyörben társát, újra megragadva annak péniszét, a testrészt cirógatva felszította a vágyat, ami még pár perce dübörgött végig Harry minden porcikáján.
Harry újra széttárta a lábait, és Draco derekára kulcsolva magához rántotta a tejföl szőkét, érzékeltetve, hogy mit is akar valójában.
Draco tovább simogatta, kényeztette a puha bőrt, miközben másik kezével pálcáját markolva kimondott egy egyszerű bűbájt, ami ellazulttá, és síkossá tette Harryt, és saját magát is. Azonban nem törődve a bűbájjal, az éjjeliszekrénybe nyúlva előhalászta a síkosítót, és tágítani kezdte partnerét.
Harry aprókat nyögött, ahogy megérezte az ujjakat magában, és amikor a második ujj becsusszant, elérve a prosztatáját, egy hangos morranás hagyta el a száját, és tehetetlenségébe a lepedőbe mart. Pár percig tűrte a csendes kényeztetést, mikor azonban lélegzete akadozóvá vált, és úgy érezte, már egy apró érintéstől elmenne, zihálva suttogta kérését Dracónak:
- Draco… gyere… most…
Draco nem válaszolt, csak felvillantott egy Malfoy-féle tökéletesen elégedett gúnyos mosolyt, és ránézett az előtte vergődő fiúra. Draco nem várt többet, Harry elé igazítva magát, a farka végét a bejárathoz illesztve lassan nyomulni kezdett. Amint bent volt a makkja, megállt, hagyva, hogy Harry szokja a helyzetet, időt hagyva, ám mikor a fiú zihálni kezdett, újabb lökéssel beljebb került a forró résbe.
Azonban Harrynek más elképzelései voltak, mert egy erőteljes csípőlökéssel teljesen magába rántotta Dracót, nem figyelve a kényelmetlen, fájdalmas feszítésre.
Több sem kellett a szőkének, erőteljesen mozogni kezdett, lassan korbácsolva a kedélyeket, mindkettőjüket az orgazmus kellemes bizsergető érzése felé sodorva.
- Igen… mélyebbre Draco… - zihálta Harry, mikor egy – a prosztatáját erősebben érő – lökéstől minden porcikáján végigcikázott a kéj egy apró része.
Draco még mélyebbre lökte magát a forróságba, miközben keze átkulcsolta Harry merevedését. Érezte, hogy nincs sok hátra, és már semmi mást nem kívánt, csak beleüríteni magát Harrybe.
Harry számára is közeledett az orgazmus tetőpontja, így mikor érezte, hogy a kéj az ágyékától kiindulva rohamosan beborítja az agyát, magához rántotta Draco fejét, hogy hangos nyögéseit a másik szájába sóhajtsa.
Csendben pihegtek egymás mellett, ám mikor Dracóban tudatosult az előbbi tette, riadtan nézett a még kába Harryre.
- Menj innen Potter.
- Hm? – sóhajtotta kéjesen az említett.
- Menj innen. Felejtsd el mi történt. Ez nem történt meg. Felejtsd el.
Harry döbbenettel a tekintetében meredt a másikra, és hagyta, hogy a fájdalom kiüljön az arcára. Azonban látta, hogy Draco arca hideg maszk lett, és elfordítja a tekintetét, hogy rá se kelljen néznie.
- Csak egy átlagos nap… - suttogta Harry.
- Az. Egy meg nem történt nap. Felejtsd el.
Harry magához szorítva a ruháit rontott ki az ajtón, és nem tudta elhinni, hogy az alig öt perce megtapasztalt boldogság vele történt.
Felejtsd el.

OooOooO
Harry nem tudott Draco szemébe nézni a vacsoránál, és nem is érezte magán a grafitszürke tekintetet. A tompa sajgás, ami emlékeztette, hogy tényleg megtörtént vele a Dracóval való szeretkezés még fájdalmasabbá tette a dolgokat. Nem bírt magával, odapillantott a Mardekár asztala felé, és tekintete találkozott egy bűntudattal teli, ezüst tekintettel, ami őt nézte. Megbánó volt. Mintha a szavak, amiket hozzá intézett nem oly rég, nem is ő mondta volna.
Felejts.
De Harry nem tudott.
A Szükség szobájában hiába próbálkozott alvással, újra, meg újra, azok a pillanatok jutottak eszébe, mígnem mezítláb a pince felé indult.
- Potter! Nem. Hagyjuk. Nem akarom tudni a mocskos részleteket. Csak tűnjön el.
Perselus Piton száguldott el mellette, nyitva hagyva a Mardekár klubhelyiségének bejáratát.
Csendben lépett be Draco szobájába, amiben kellemes félhomály uralkodott. Az ezüstszürke tekintet rátapadt. Melegséggel volt tele. Félreismerhetetlen érzésekkel, amik az igazságot mondták, nem úgy, mint a hazug szavak.
- Nem tudtam felejteni. Nem akarok felejteni – suttogta, és hagyta, hogy lecsússzon meztelen válláról a talár.
- Nem kell felejtened. Nem… Harry.
Hívogatóan nyújtotta ki a kezét a szőke, mire Harry egy apró mosollyal csúszott az ölelésbe.
Nem kell felejtenie. Nem kell egyedül lennie.
Nem hagyományos Valentin nap. De mégis több annál.
Csak egy átlagos nap.